Zavar a gyógyszertári ügyeleteken?

Az elmúlt hét végén pórul jártak, akik gyógyszert szerettek volna venni Pécs ügyeletes patikájából.
Az elmúlt hét végén többen is pórul jártak azok közül, akik valamilyen gyógyszert szerettek volna beszerezni a megyeszékhely ügyeletes patikájából. Az ÁNTSZ nyilvántartása szerint két gyógyszertárnak is fogadnia kellett volna a vásárlókat, ez azonban úgy tűnik, nem minden esetben sikerült.

Lapunkhoz e hét elején több észrevétel is érkezett a gyógyszertárak hétvégi ügyeletével kapcsolatban. Egyes olvasóink azt kifogásolták, hogy vasárnap délelőtt egyetlen patikából sem sikerült beszerezniük a szükséges pirulákat. A Zsolnay úti gyógyszertár ugyanis a Hungária úti, illetve a Széchenyi téri patikát jelölte meg ügyeletesnek; utóbbi bejáratánál szintén a Hungária Patika volt feltüntetve, mint "hétvégés"; a harmadik gyógyszertárnál kifüggesztett tábla szerint viszont ott csak szombaton délután fogadták az ügyfeleket. A csöngetésre egyetlen helyen sem reagáltak.

Mint azt dr. Csotó Mihály, a gyógyszerészkamara baranyai szervezetének elnöke elmondta, a megyeszékhelyen hétvégenként két ügyeletes gyógyszertárnak kell nyitva tartania. Azzal kapcsolatban viszont, hogy miből fakadhatott a probléma, az elnök nem tudott érdemben nyilatkozni.

A kamara korábbi állásfoglalása szerint húsz kilométerenként kell az éjjel-nappali készenlétet biztosítani. Így Pécsett az év eleje óta a korábbi egy helyett két gyógyszertárnak kellene ügyelnie hétvégenként, mivel amíg csak egy patika tartott nyitva szombaton és vasárnap, az ablakok előtt rendszeresen hoszszú sorok kígyóztak.

A megyei ÁNTSZ nyilvántartása alapján elvileg mindkét patika, azaz a Széchenyi téri Arany Sas, illetve a Hungária Patika is ügyeletes volt. A tisztiorvosi szolgálat munkatársa szerint az elfogadott dolog, hogy a hétvégén nyitva tartó gyógyszertár kifüggeszti a másik ügyeletes patika címét is, véleménye szerint a probléma mindöszsze abból adódhatott, hogy az ott dolgozók esetleg nem tudtak azonnal reagálni a csengetésekre, emiatt többeknek úgy tűnhetett, mintha zárva lenne az adott gyógyszertár.

A pórul jártaknak azonban utólag ez már nem sok vigaszt jelenthet, hiszen aki mindhárom patikát végigjárta a hét végén, annak erre akár egy fél napja is rámehetett.

A statisztikák szerint országos szinten mintegy kétszáz ügyeletes gyógyszertár van hazánkban. Az éjszakai ügyeletet a lakosság 87 százaléka évente egyszer sem veszi igénybe, viszont a hétvégi és ünnepi ügyeletek látogatottsága általában rendkívül magas.

(Dunántúli Napló)