Vásárcsarnok körkép - gyümölcs és tojásárak - Pécs
Pécs - "Sem a termelők, sem a vásárlók nem hisznek a felröppent hírnek, miszerint akár 50 forint is lehet a tojás ára. A nagy meleg miatt egyesek a zöldség és gyümölcsárak nagyarányú emelkedését is várják. Az elemzők és a piac szereplői szerint ez a várakozás sem indokolt, de az árak valamelyest növekednek ebben a szezonban.
A pécsi vásárcsarnokban 22 és 25 forint között árulják a tojást. Az eladók és a vevők szerint rémhír, hogy 50 forintot is elkérhetnek egy darabért. Az eladók szerint a tyúkokon nem múlik, ugyanúgy teszik a dolgukat, mint minden évben. A kereskedők azt nem akarták megjósolni, hogy meddig megy fel a tojás ára, de a vevők szerint van egy határ, amely fölött egyszerűen nem veszik meg. A gyümölcstermelők szerint akkor várható további drágulás, ha visszatér a kánikula, és nem lesz csapadék. A nagy melegnek ugyanakkor jótékony hatása is van, hiszen a szőlő például három héttel korábban érik. Ennek pedig jóval alacsonyabb az ára mint az importszőlőnek. A paradicsom megsínylette a nagy meleget. Az öntözés többletköltségei miatt azonban a termelők nem tudnak magasabb árakat érvényesíteni a piacon. A hazai gazdasági elemzők szerint sem kell drasztikus áremelésekre számítani. A napokban napvilágot látott elemzések szerint az inflációs várakozásokat a tikkasztó nyár 6,8-ról 7,5 százalékra emeli."
Forrás: www.pecs.hu
Vásárcsarnok körkép - gyümölcs és tojásárak - Pécs - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Pécs városról!
Pécs linkajánló: pecslink.mconet.biz
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
Forrás: www.pecs.hu
Vásárcsarnok körkép - gyümölcs és tojásárak - Pécs - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Pécs városról!
Pécs linkajánló: pecslink.mconet.biz
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu