Ülésezett a Kulturális Bizottság
A Bóbita Bábszínház önálló intézménnyé alakulását támogatta a Kulturális Bizottság csütörtöki ülésén.
A Bóbita Bábszínház önálló intézménnyé alakulását támogatta a Kulturális Bizottság csütörtöki ülésén, ám a végleges döntést - a Költségvetési Bizottság állásfoglalásának ismeretében - a Közgyűlés mondja ki. A testület határozott a meszesi fiókkönyvtár létrehozásáról is.
Akár teljesen, akár részlegesen önállóvá válhat a Bóbita Bábszínház, amely jelenleg a Pécsi Nemzeti Színház tagozataként működik.
A 19 fős társulat már régóta tervezi az önállósodást, amelynek feltételei most alakultak ki. Az ügyről csütörtöki ülésén tárgyaló Kulturális Bizottság elnöke, Meixner András kérdésünkre elmondta: a testület elsősorban a részlegesen, másodsorban pedig a teljesen önálló költségvetési szervvé történő átalakulást támogatja, ám ez jelentős mértékben megnövelné a bábszínház önkormányzati támogatásának mértékét. Ezért a Költségvetési Bizottság állásfoglalása után a Közgyűlés mondja majd ki a végső szót. A bizottság az Állatkert Kht. alapító okiratának módosításáról is határozott és hozzájárult három emléktábla elhelyezéséhez is.
A keleti városrészben élőknek lehet jó hír, hogy a bizottság határozata értelmében létrejöhet a Pécsi Városi Könyvtár meszesi fiókkönyvtára, amely a Pákolitz István Közösségi Ház egyik termében kap majd helyet - várhatóan október végétől.
(Pécs)