Új fajátszótérrel bővült Pécs legnépszerűbb strandja

A pécsi gyerekeket egy új fajátszótér várja Hullámfürdőn, a város legnépszerűbb strandján.

A Hullámfürdőt üzemeltető PSN és a Mecsekerdő Zrt összefogásának köszönhető a beruházás.
 
Bíznak benne, hogy a felújított fajátszótér sokáig szórakoztatja majd a gyerekeket
 
A Hullámfürdő júniusban nyitott meg, de már akkor bővült a külső fürdőtér új játszósarokkal, növényekkel, öltözősorral. A felújított játszótér átadása 2021. július 6-án történt, ahol jelen volt De Blasio Domenico, a Hullámfürdő vezetője, valamint Máté János, a PSN Zrt. vezérigazgatója és Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója.
 
De Blasio Domenico létesítményvezető elmondta, hogy a tavalyi szezonban és idén tavasszal önerőből már megvalósítottak fejlesztéseket a strand területén. Kialakítottak egy új játszósarkot, felújították az egyetlen öltözőkabinsorukat, valamint a Mecsekerdő Zrt közreműködésével felújították a fajátszóteret.
 
Korábban is volt már egy fajátszóterük, de eljárt felette az idő, emiatt szükségessé vált a gyors felújítás, mert bíztak benne, hogy sokan látogatnak el hozzájuk. A családok és gyerekek nagyon szeretik a megújult játszóteret. Bíznak benne, hogy hosszú évekig szolgálni fogja a kisgyerekek szórakozását.
 
Máté János, a PSN Zrt. vezérigazgatója megköszönte a Mecsekerdő Zrt. munkáját. Anyagi korlátok miatt a felújítást kizárólag a  PSN Zrt-nek kellett volna finanszíroznia, viszont így nem valósulhatott volna meg. Az elmúlt években a fajátszótér elavulttá és veszélyessé vált, ezért az intézmény vezetője De Blasio Domenico egy kreatív barterszerződést kötött, melynek keretében megvalósították a felújítást. További terveik között szerepel egy gyermekpancsoló kialakítása is, de jelenleg még a forrásokat keresik hozzá.
 
Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a PSN Zrt-től megkeresték a vállalatukat, hogy segítenének-e faanyaggal és közreműködnének-e a felújításban, mellyel egy jó ügy mellé is állnak.
Remélik, hogy a következő 10-15 évben a fajátszótér megfelelő szórakozási lehetőséget biztosít a gyerekek időtöltéséhez.
 
BG
Forrás: PecsMa
A képek illusztrációk