Túlképzés a felsőoktatásban: diplomával a munkanélküliségbe
A tavalyinál jóval többen próbálnak bejutni a felsőoktatási intézményekbe, azonban az átlagnál is jobban megugrott néhány képzés, például a jog- vagy éppen a bölcsészettudomány iránti érdeklődés.
A helyzet azért is visszás, mert ezeken a fakultásokon a szakemberek szerint már évek óta túlképzés zajlik, azaz amúgy is nehéz az oklevéllel elhelyezkedni.
Elkészült az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda gyorsjelentése, eszerint jóval meghaladja az idei jelentkezők száma a 160 ezret - ezzel átlépi a tavalyi határt, sőt az eddig csúcsnak számító 2002-es évi értéket is. Növelte népszerűségét a Pécsi Tudományegyetem is, csaknem 24 ezer jelentkezési lap futott be az universitasra. Bár az adatok feldolgozása még folyik, számos fontos tény már nyilvánvalóan látszik.
Összességében is több lett a jelentkezés, ám van néhány olyan szakterület, amely iránt az átlagosnál is magasabbra szökött az érdeklődés: ide tartozik az egészségügy, a műszaki, természettudományi, valamint a szociális felsőoktatás. Emellett kifejezetten nagyot ugrott a bölcsész, a jogi pályára bejutni kívánók száma is, ez azonban a szakemberek szerint már kevésbé szívderítő. A hazai jogi oktatásban még az egyetemi tanárok jó része szerint is túlképzés folyik, azaz évről évre nehezebb állást találni a szakmában. A bölcsész képzésekre igencsak jellemző a pályaelhagyás, lévén eredeti szakmájukban az egykori diákok nem találnak megfelelő munkahelyet. Egyetlen példa: a közelmúltban Pécsett a néhány éve végzett történészhallgatók egyik évfolyama gyűlt össze; a csaknem negyven résztvevőből kettő dolgozik tanárként.
Baranyában a több mint 21 ezer munkanélküli közül pár százan diplomások, tavaly azonban jelentősen nőtt a felsőfokú végzettséggel rendelkező pályakezdő állástalanok száma, és immár jogászok, közgazdászok is vannak köztük - ez azonban feltehetően csak a jéghegy csúcsa. A diplomások közül sokan nem is regisztráltatják magukat, inkább ismeretségi alapon próbálnak munkát keresni.
www.dunantulinaplo.hu