Továbbra is népszerű a Pécsi Tudományegyetem

"A Pécsi Tudományegyetem Oktatásigazgatási és Továbbképzési Osztályának adatai szerint a pécsi campus nem vesztett népszerűségéből:
a borítékok leszámolása alapján idén több mint 25.000-en adták be jelentkezési lapjukat, ami az elektronikus feldolgozás után még több lehet.

Idén a hagyományos "papíros" megoldás mellett már az interneten keresztül is lehetett jelentkezni. Érdekes adat, hogy csaknem 9000 elektronikus jelentkezésből 1300 Pécsre érkezett, ami az intézmények arányában előkelőnek mondható. Ma még nem lehet pontosan megmondani, hogy mely szakok a népszerűbbek, hol van magas túljelentkezés, de már egy-két szak esetében így is látható: tavalyhoz képest kiemelkedően megnőtt az általános orvos szak, illetve a közgazdaságtudományi kar iránti érdeklődés."

(Forrás: www.edupress.hu)