Tervek Pécs népszerűsítésére
Március végéig kell elkészítenie és májusig benyújtania Pécs város vezetőségének azt a pályázatot, amely a Világörökségi helyszínek, illetve a Káptalan utcában található, eddig szabadtéri színházként szolgáló tér átalakításáról szól.
Bachman Zoltán építész tervei alapján egy olyan tervet nyújtanak be a Nemzeti Fejlesztési Terv kereteire, amely a Dóm környékén feltárt ókeresztény emlékeket teszi láthatóvá és átláthatóvá mindenki számára, vagyis az idegenforgalmi hasznosítás a cél. A legutóbb feltárt hétkaréjos kápolna a mostani térszint alatt mintegy 6 méterre fekszik. Ezt az ásatást a mai térszintben üvegborítással látnák el, amely alatt növényekkel ültetnék be a teret. Ebből a helyiségből a többi világörökségi helyszín - a sírkamrák is megközelíthetőek lennének. A Káptalan utcai szabadtéri színpad egy kultúrpark jelleget öltene, amelyben több színpad felállítására és egy forgatható nézőtér elhelyezésére is lehetőség nyílna. A régió terveinek megvalósításához összesen néhány milliárd Ft áll rendelkezésre. Amennyiben a pályázaton nyertes alkotás született a tervezők fejében, Pécs jó eséllyel kaphat ebből az összegből nagyobb részt is. Az Örökségvédelmi Hivatal zsűrije elfogadta a terveket, már csak a pályázatot elbírálók döntésére kell várni. Ha a munkálatok ez év végén megindulnak, akár jövőre szabadidőparkkal és nyílt Világörökségi helyszínekkel büszkélkedhet a baranyai megyeszékhely.
Pécs Tv
Pécs Tv