Sztrájkra kész közalkalmazottak

Az elbocsátással összekapcsolt béremelést nem kérik a szakszervezetek.

BARANYAI TÜKÖR


Országos szinten már sztrájkbizottság alakult a közalkalmazotti körben, Pécsett demonstrációktól, összehangolt akcióktól sem riadnak vissza az érdekvédők. Az ok: az erre az évre tervezett létszámleépítéseket, az ehhez kötött béremelési ajánlatokat elfogadhatatlannak tartják. A szakszervezeti oldal már tárgyal a kormányzattal, hamarosan Pécsett is megkezdődik az egyeztetés az önkormányzattal.

"Ha megy 6, lehet 6, de ez így mégsem mehet" - akár így is össze lehet foglalni a pécsi szakszervezetek tiltakozását. A büdzsé koncepciójának közgyűlési vitájában Antal Lajos az érdekvédők képviseletében elmondta: a városvezetés úgy ajánlott 2004-re 6 százalékos béremelést, hogy azt 6 százalékos elbocsátáshoz kötötte. Soó László, a költségvetési bizottság szocialista elnöke lapunknak kifejtette, a leépítés aránya még nem biztos, a tervezet szerint az akkora lesz, hogy a 6 százalékos fizetésemeléshez szükséges fedezet meglegyen. A szakszervezeti oldal szerint ez azonban azt jelenti, hogy tulajdonképpen nem is lesz 6 százalékos pénznövekedés, csak bérátcsoportosítás (a maradók kapják a távozók fizetését), ráadásul az infláció hatását nem is egyenlítik ki.

A kormányzat jelenlegi számítások alapján a bértömeg mintegy 50–60 százalékát állja, a maradékot kell kigazdálkodnia a városnak. Ám a 2004-es költségvetés végrehajtási utasítása még nem jelent meg, így ez az arány változhat. Országos szinten csütörtökön ismét megkezdődnek a tárgyalások, az mindenesetre már sokatmondó tény, hogy a közalkalmazotti körben sztrájkbizottság alakult. Decemberben az egyik pedagógus érdekvédő szervezet figyelmeztető munkabeszüntetést is kilátásba helyezett, ezt végül lefújták.

Pécsett egységesen lép fel valamennyi nagy kör érdekvédője, így egy oldalon van a tanárokkal például az egészségügyi vagy a szociális ágazat is. Januárban, várhatóan az országos büdzsé adatainak kiadása után Pécsett is megkezdődnek a tárgyalások. Soó László, a költségvetési bizottság elnöke hangsúlyozta, rendkívül népszerűtlen volna, ha a város nem venné figyelembe a felvetéseket, de van, amit egyszerűen nem tudnak kezelni.

- A jogos szükségletek kielégítése feladatunk, de a reményeké nem - mondta a politikus.

A pécsi szakszervezetek demonstrációkat, akciókat helyeznek kilátásba, a leépítésekkel összekapcsolt béremelést elfogadhatatlannak tartják. A sztrájk ugyanakkor lapunk értesülései szerint félelmet is kelt: a dolgozók egy része attól tart, végül azt küldik majd el, aki felvállalta a munkabeszüntetést.
Dunántúli Napló