Rendkívüli forgalmi káosz

Szerdán reggel rendkívül nagy forgalmi káosz alakult ki a megyeszékhelyen.
A már-már mindennapossá váló útburkolati munkálatok ugyanis nem mindennapos fennakadásokat okoztak a megyeszékhely egyes részein. A lehetetlen helyzetet csak tetézte, hogy feltehetően nem engedélyezett javítások is zajlottak.

Kertváros irányából a Maléter Pál - Siklósi úti csomóponttól teljesen bedugult az 58-as és az 57-es főút is, nem sokkal fél nyolc után kilométeres kocsisorok alakultak ki a belváros, illetve Kozármisleny irányába. Első gondolatként a gyanútlan autósok többsége nagyobb baleseteket sejtett a dugók okaként - hiszen még a legnagyobb felbontások idején sem volt tapasztalható ekkora torlódás -, ám a várakozás során lassan körvonalazódni látszott, hogy csupán a forgalomkorlátozások okozzák a nagymértékű fennakadást.

Mint azt Borbás László, a megyei közútkezelő kht. forgalomtechnikai mérnöke elmondta, a Siklósi úton, a belváros felé vezető oldal egy részén a külső sáv valóban le lett zárva, miután a Dédász Rt. kábelfektetési munkálatokat végez ezen területen, az épülő Árkád üzletház megfelelő áramellátása miatt.

A város keleti felébe igyekvők számára viszont a legnagyobb bosszúságot az okozta, hogy a kerülő úton is hasonló helyzet alakult ki. Az 57-es utat átszelő hidat ugyanis egy társaság tegnap reggel éppen aszfaltozta, így a reggeli csúcsidőben egy sávra szűkült ez a szakasz is. Lapunk úgy tudja, hogy a rekon-strukciót végző cégnek nem volt engedélye a munkálatok elvégzésére, ám a szerda reggel - a kedvező időjárásnak köszönhetően - kiváló alkalomnak ígérkezett az aszfaltozásra. Az esetleges hatósági következményekről még nem született döntés.

Némi jó hír az ürömben: úgy tűnik, karácsonyra teljesen befejeződnek a belvárosban hónapok óta tartó közúti munkálatok, miután eddig minden az ütemterveknek megfelelően halad. Addig is azonban újabb és újabb korlátozásokra kell még mindig számítani: mától például a Rákóczi út - Egyetem utca - Nagy Lajos utca közötti szakaszán a két déli sávban kezdik meg a munkálatokat, ezzel ismét változik a forgalmi rend. Emellett a Rákóczi út -Alsómalom utca kereszteződésének aszfaltozására is számítani kell a hétvégén. Ez utóbbival járó lezárások miatt nem lehet majd a Konzum felé kanyarodni, így az érintett buszok is terelő utakon járnak szombaton és vasárnap. Hétfőn azonban legalább már emiatt nem kell torlódásokra számítani.
(Dunántúli Napló)