Rámpák a Hullámban
Harmincmillió forintos beruházás előtt áll a Pécsi Fürdő Kft. Elkészítették és már beadták azt a pályázatot, amelynek segítségével lehetővé teszik, hogy a létesítményt kerekesszékekkel is zavartalanul lehessen megközelíteni, használni.
Szabó Tamás ügyvezető elmondta, a pályázatot közösen nyújtották be a Mozgáskorlátozottak Országos Szövetségével (MOSZ), a pécsi Kerek Világ Alapítvánnyal, illetve a Pécsi Lendület SE-vel. A Phare-program keretében 90 ezer eurós támogatásra számítanak.
A versenyuszoda bizonyos mértékig jelenleg is alkalmas paraúszók fogadására. A MOSZ évek óta itt rendezi meg országos úszóbajnokságait, ezeknek idén is a Hullám lesz a helyszínük. A fürdő és az Abay Nemes sportuszoda teljes akadálymentesítése mellett megoldanák a büfé, az öltözők, a lelátó és a medencék megközelítését. A sport- és tanmedencéhez beemelő szerkezet, a mozgáskorlátozottak, kísérőik, sportorvosaik számára négy öltöző épül. A világtalanokra is gondoltak, Braille-írásos táblákon tájékoztatják őket a szolgáltatásaikról. A gyengén látók, siketek és értelmi fogyatékosok színkódos rendszer segítségével igazodhatnak majd el. A beruházás szeptemberben kezdődhet, a tervek szerint jövő év nyarának közepére készül el.
Dunántúli napló