"Peremterületi" munkák a belváros közepén

Pécs önkormányzata keretet különített el a peremterületek felzárkóztatási programjának finanszírozására.
A történelmi belváros területén megvalósított felújítások, javítások is bekerültek a pécsi peremterületek felzárkóztatási programjának finanszírozásába.

Tavalyi költségvetésében a Pécs önkormányzata keretet különített el a peremterületek felzárkóztatási programjának finanszírozására. A végül is több mint 125 millió forint felosztását nézve meglepő felfedezést tehetünk: a Barbakán gyilokjáróját, a Citrom utcai gyilokjárót, az Aradi Vértanúk útja menti várfalnál a parképítést, a Barbakán téri buszparkoló pótforrásigényét, a Barbakán téri közvilágítás áthelyezését, a Jókai téri behajtást gátló szerkezetet, a Kálvária-rámpát, a Bóbita Bábszínház menekülési útszakaszát, a Citrom utcai burkolat- és folyókajavítást, a Boldogságháza zöldterületének tervezését is a peremterületek felzárkóztatási programját szolgáló keretből fedezték.

Mielőtt bárki elfogultságra gyanakodna: a felsorolt fejlesztések egy ellenzéki képviselő körzetéhez tartoznak. Az igazi peremterületi részeken mind MSZP-s képviselőket választottak. A keret felhasználásról az első döntést átruházott hatáskörben a jogi, igazgatási, ügyrendi és közbiztonsági bizottság hozta meg, méghozzá egyhangúan.

Dr. Schmidt József, az említett bizottság elnöke szintén peremterületi képviselő. Mint mondja, külön közgyűlési határozat volt, hogy peremterületi alapot ilyen célokra is fel lehet használni. Képviselők bevonásával Gonda Tibor alpolgármester vezetésével részletes felmérés előzte meg a fejlesztési lista összeállítást. A körülmények ismeretében simán ment át a javaslat. Vagyis mindegyik körzet kapott a keretből.

A funkció rendben van, de a keret elnevezése megtévesztő. Ezt a önkormányzat egyik szakértője is szóvá tette. Gonda Tibor azonban ragaszkodik az eredeti elnevezéshez.

- Ebből a keretből minden körzet részesedhet, ha legfeljebb 4-5 millió forint költségű fejlesztésre, javításra támad igény - mondja. - Ilyenek miatt nem kell a szakbizottságoknál sorban állni költségvetési tételek összeállításakor. Idén is lesz ilyen alap, és nem szeretném, ha megváltozna a neve. Tudatosítani kívánjuk, hogy zömében mégiscsak a peremterületek felzárkóztatását szolgálja.
Dunántúli Napló