Párbeszéd a Tüzér utcában

Egész napos rendezvénnyel várta a MSzP városi szervezete a helyi párttagokat.
Az eseménynek a szervezők a Párbeszéd Napja címet adták, nem véletlenül: a zsúfolásig megtelet Tüzér utcai székházban mindenki megszólalhatott, nem voltak választott tisztségek, pártfunkciók, az egyenlőség elve alapján bárki kinyilváníthatta véleményét.
Juhász István (képünkön), az MSZP városi szervezetének elnöke a Pécs Tv-nek elmondta: a párt belső és a külső kommunikációjának javítása egyaránt fontos, a szombati rendezvény többek között ezt a célt is szolgálta.
Az elnök hozzátette: az információáramlás természetesen csak akkor teljes, ha a párttagok által megfogalmazódó vélemények könnyen eljutnak az országos vezetéshez. Pécs szerencsés helyzetben van, hiszen dr. Szili Katalin és dr. Toller László prominens képviselői a városnak.
Bókay Endre a párt önkormányzati képviselőcsoportjának vezetője sajtótájékoztató keretében hangsúlyozta: a havi rendszerességű találkozókon a tényekre, a véleményekre és a szakmai kérdésekre kívánnak összpontosítani.
(Pécs.hu)