Nincs döntés a létszámleépítésekről

Pécsett egyelőre nincs napirenden az önkormányzati létszámleépítés, közölték a városházán.
Mint megtudtuk még nem ismerik a központi döntés részleteit csupán annyit tudnak ami a sajtóban megjelent. Amennyiben a dolog később esedékessé válik a közgyűlés határoz a leépítésről

Egyébként a megyeszékhelyen már a nyár folyamán megkezdődött a közszféra karcsúsítása ugyanis huszonnyolc pedagógus álláshelyet szüntettek meg. Az új tanévben 170 -el kevesebben iratkoztak be, nyolc osztállyal indult kevesebb illetve az óraszám csökkenés is indokolta ezt. Akiknek menniük kellett azokat a jogszabályoknak megfelelően időben értesítették és megkapták végkielégítésüket is. Hasonló a helyzet a megye többi önkormányzatánál is. A legtöbb helyen első körben a tanároktól szabadultak vagy szabadulnak meg, a kisebb településeken pedig olyan minimális a létszám, hogy már nincs kit elküldeni - sok helyütt már arra sem futja, hogy hivatalsegédet tartsanak. A nagyobb városokban mint például Szigetváron még nem tudják, hogy lesz - e drasztikus létszámleépítés és azt sem, hogy ennek anyagi vonzatát miként teremtik elő. Komlón már jó ideje nem vesznek föl új embert, a nyugdíjas állást nem töltik be az elmúlt időszakban három embertől váltak meg, így további esetleges drasztikus lépések már nem várhatók - közölte Páva Zoltán polgármester.

(Baranyanet.hu)