Népszerű diákhitel
Nálunk a legnépszerűbb a diákhitel.
Továbbra is megyénk, illetve a Pécsi Tudományegyetem (PTE) tudhatja magáénak a legtöbb diákhitel-szerződést – derül ki a Diákhitel Központ (DHK) Rt. legfrissebb elemzéséből, amely a legutóbbi tanévet veszi alapul. A hitel törlesztéséről szerencsére egyre kevesebben feledkeznek meg, a nemfizetőktől pedig az APEH behajtja a pénzt.
Továbbra is Baranyában a legnépszerűbb a diákhitel. Megyénkben az állandó lakhellyel rendelkező jogosultak több mint 45 százaléka élt a lehetőséggel ez év júniusáig, míg Győr-Moson-Sopronban a hitelfelvevők aránya alig éri el a 25 százalékot. Az igénylők száma alapján a tanintézetek között továbbra is első a Pécsi Tudományegyetem, miután az intézmény több mint tízezer hallgatója kérte a hitel folyósítását az elmúlt hónapig.
Őri András, a DHK Rt. kommunikációs igazgatójának tájékoztatása szerint országos szinten a tanév végére már minden harmadik jogosult igényelt és kapott is diákhitelt: a 127392 hallgató számára a 2002/2003-as tanévben összesen csaknem 22 milliárd forintot utalt át a diákok számlájára a Diákhitel Központ Rt.; a megkötött szerződések száma másfélszeresére nőtt: az új ügyfelek nyolcvan százaléka az első évfolyamosok közül került ki.
Mint ismeretes, a havonta felvehető hitel legmagasabb összege tavaly szeptembertől 25 ezer forint, ennek ellenére a legtöbben (57,6 százalék) a 21 ezer forintos konstrukciót választották, míg előbbit a hitelfelvevők 33,96 százaléka kérte. A 10, illetve 15 ezer forintos lehetőséggel élők száma pedig egyre csökken. Többen lettek viszont azok, akik a fél évre felvehető hitel egy összegben történő folyósítását kérték: míg egy évvel korábban minden ötödik igénylő kérte így pénzét, addig most már a hallgatók harmada. Érdekes, hogy a hitelfelvevők 26,5 százaléka 24 és 28 év közötti, míg 14 százalékuk 28 év fölötti (a diákhitelt egyébként 35 éves korig lehet igényelni). A többség (68,5 százalék) nappali tagozatra jár, minden negyedik igénylő pedig levelező tagozatos.
A hitel visszafizetését azonban sokan elhanyagolják. Mint ismert, a Medgyessy-kormány módosította az eredeti jogszabályt, amely még úgy szólt, hogy a hiteltörlesztéseket (az első két évben a minimálbér, azt követően pedig a kereset hat százaléka) a munkaadónak kell befizetnie adó formájában az APEH-nak, s majd az számol el a Diákhitel Központtal. Ám az új rendelkezés szerint a hitel visszafizetéséhez elég két szereplő: a DHK és az egykori diák. Többen azonban nem utalják át az esedékes összeget. Az érvényes szabályozás szerint a részvénytársaság felbontja a hallgatóval kötött megállapodást, amennyiben a követelés összege az idén kötött szerződéseknél meghaladja az előírt törlesztőrészlet hatszorosát, a korábbiaknál pedig a tizenkétszeresét. A pénzt azonban egyedül az adóhivatal hajthatja be, az igazi hitelezők, a pénzintézetek pedig várják a jussukat.
(Forrás: Dunántúli Napló)