Nem túl intenzív vírustámadás

Megkezdődött a vírusszezon, ám az orvosok szerint nem kell megijedni.
Az egy-két napos hasmenés nem dönt le mindenkit a lábáról, legföljebb kényszerűen megváltozik a napirendje, amit igyekszik széntablettákkal és egyebekkel kibekkelni.

Hol gyengébben, hol erősebben jelentkeznek a nedves-nyirkos télelőn a vírusfertőzések, melyeket a középkorúak könnyebben, az idősek és gyerekek nehezebben vészelnek át. Mostanában több helyről hallani, hogy valami van a levegőben, már majdnem járványról beszélnek Komlón, Mohács térségében, és Pécsett is gyakorta hasmenéssel küszködnek az emberek, s keresik, hogy mi lehet az oka, ki, mit evett a családban, ám nemigen találnak közös "nevezőt". Pedig akad.

Dr. Kiskároly Edina, az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézete epidemiológiai osztályának helyettes vezetője szerint nem kell megijedni. Csupán arról van szó, hogy megkezdődött több hangzatos nevű vírus szezonja. Támad a calici, az astro, hogy csak néhányat említsünk a sorból. A télelő tipikus vírus-virulenciájáról van tehát szó, ami többnyire nem vészes, amennyiben 1-2 nap alatt lefut, és hányással, hasmenéssel, olykor lázzal jár. A szakember szerint e vírusok valójában velünk élnek, s olykor erősebben jelzik a jelenlétüket. Ám mivel a gyorsan múlón hasmenéssel küzdő emberek többnyire nem mennek orvoshoz sem, az ÁNTSZ járványlaboratóriumába sem érkezett még eleddig a vírusfertőzések gyakoriságára utaló minta, így egyáltalán nem lehet járványról beszélni. Dr. Kiskároly Edina szerint a korábban lefutott Mohács környéki tömeges iskolai calici vírusfertőzések nyomán mostanában fokozott a téma iránt a közvélemény figyelme.

Dr. Lomb Dénes családorvos szerint az olykor kínzó hasmenést és a vele járó hányást is okozó vírusfertőzésre nincs gyógyszer. Néhány napos diétával lehet a szervezetből kiütni, s arra kell vigyázni, hogy ki ne száradjon az ember. Az általános higiéniára való fokozottabb figyelem mellett fájdalmasabb gyomorpanaszok esetén a görcsoldó, láz esetén a lázcsillapító tabletta ajánlható.

(Dunántúli Napló)