Nem csak Pécs szeretne a Volán tulajdonosa lenni
Az önkormányzat szeretné (ingyen) megszerezni a Pannon Volán tulajdonjogát.
Dr. Toller László, pécsi polgármester, városházi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az általa vezetett önkormányzat szeretné (ingyen) megszerezni a Pannon Volán tulajdonjogát. Az erre vonatkozó előterjesztés január 29-én kerül a közgyűlés elé. A megye polgármesterei azonban nem tétlenek és - településeik nevében - maguk is kérik a jogos tulajdonrészüket.
Dr. Toller László szerint van esély arra, hogy a Volán-vállalatok privatizációja során ingyen Pécs város tulajdonába kerüljön a Pannon Volán. Szerinte egy ilyen lépéssel mind a pécsi tömegközlekedés, mind a vidéki gazdaságosabbá tehető.
Hétfői bejelentése nyomán megjelent írásunkra azonnal reagált dr. Hargitai János, Nagynyárád polgármestere, fideszes országgyűlési képviselő. Mint mondotta, abban reménykedik, hogy a Toller-féle szándék megbukik a kormány akaratán, ám ha mégis sor kerülne a Volán-vállalatok önkormányzati tulajdonba adására, akkor minden baranyai település álljon be a sorba. Pécsnek ugyanis nincs megyei ellátási kötelezettsége, és abban sem érdekelt, hogy Görcsönydoboka vagy Sellye közlekedése milyen. Hargitai kijelentette, gyorsan kell lépni és ezért minden baranyai önkormányzatot arra sarkall, hogy mielőbb hozzanak testületi döntést arról, hogy maguk is részt kérnek a privatizációból. Álláspontját osztotta Szekó József, Mohács polgármestere, aki el sem tudja képzelni azt a konstellációt, hogy Pécs kezébe kerüljön Baranya közlekedése. A Duna-parti város vezetője szerint a vidék érdekeit csak úgy lehet érvényesíteni, ha maguk is tulajdonosok lesznek, így Mohácson is kérik majd a Volánból a részüket.
Sásd polgármestere, Fodor István a pécsi szándékra utalva megjegyezte, hogy egyáltalán nem volna jó, ha a tulajdonosváltás során olyan kézbe kerülne a Volán-vagyon, amelyik kizárólag a maga érdekei szerint forgathatja azt. Mátis István, Bükkösd első számú vezetője pedig csak akkor fogadná el Toller László ötletét, ha a privatizáció során megfogalmaznák Pécs számára a tömegközlekedésben a megyei ellátás kötelmét és e mellett a kistérség képviselői is széket kapnának az új cég igazgatótanácsában.
Paizs József meglehetős felháborodással reagált. A szigetvári polgármester nem tudja, hogyan születhetett ilyen ötlet a vidékiek megkérdezése nélkül, másrészt egyértelmű, hogy maguk is igényt tartanak a Volánból az őket megillető részre.
Marenics János, Siklós polgármestere a hír hallatán azonnal utasította a város jegyzőjét, hogy készítse elő, miként vehetnének részt maguk is a társaság privatizációjában. A megoldás megvan és bármely önkormányzat előtt nyitva áll: a törvény értelmében az önkormányzat képviselő-testültének határozatáról készített kivonattal lehet bejelenteni az erre vonatkozó igényt az ÁPV Rt.-nél. Ezt Siklóson meg is teszik. Végezetül Marenics János úgy véli, hogy Toller lépése meglehetősen barátságtalan, hiszen "elfelejtett" egyeztetni az érdekeltekkel.
Dunántúli Napló