Néhány hónap és nyit az ÁRKÁD

2004 tavaszán megnyílik az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpont.
A belváros üzleti, kereskedelmi élete, perspektívája átrendeződik, hiszen egy 120 üzlettel, 35000nm-en megvalósuló üzletközpont valósul meg. Az eladótér 100%-át bérbe adták a tulajdonosok – tájékozatott Galyos Andre centermanager. A nagyközönség számára is bepillantást kíván nyújtani a német tőkével megépülő üzletközpont vezetése.

November 13-14-15-én házbejárást szerveznek az érdeklődők számára, ahol bemutatják az épületet, a munka állását.
Az üzletközpont kétszintes lesz, ahol 200 illetve 300m hosszú folyosókon mintegy 1km hosszúságban üzletek, vendéglátó-ipari létesítmények lesznek. Itt kap helyet a Spar, az Alexandra könyvesbolt és a Media Markt. A beruházás jelenlegi állása olyan, hogy pár hónap múlva megnyithat az üzletközpont. Jelenleg a belső terek kialakítása folyik, gipszkartonozás, lapozás.
800db gépkocsi tárolására alkalmas parkoló lesz kialakítva a tetőteraszon. A terveknek megfelelően a parkolás első órája díjtalan, amit mágneskártyás beléptető rendszerrel oldanak meg.
Az ÁRKÁD Üzletház nyugati részén a Czinderi utca felől egy parkot alakítanak ki, ahol egy Zsolnay kutat helyeznek el. Az ÁRKÁD Üzletház megépítésével a környező utcák képe is megváltozik, felújításra kerülnek az útburkolatok.

(Baranyanet)