Megmenekül az alapítvány?

Mint ismeretes, a daganatos gyerekek ingyenes szállításával is foglalkozó pécsi Szemem Fénye Alapítvány november elején állította csatarendbe mentőautóját.
Azonban tevékenységük nemrégiben veszélybe került, ugyanis egy rendelet értelmében rendelkezniük kell egy tartalék mentővel, ennek hiányában viszont az ÁNTSZ visszavonja működési engedélyüket. Ekkor a tisztiorvosi szolgálat a jármű beszerzésére haladékot adott.

- Még a határidő lejárta előtt a nonprofit szervezet vásárol egy esetkocsit - mondta Pörös Tamás, az alapítvány menedzsere -, amely minden követelménynek megfelel, olyannyira, hogy még steril körülmények között csontvelő-átültetésen áteset gyermekeket is szállítani tudnak majd. Ezenkívül feltehetően az OEP finanszírozását is igénybe vehetik, mivel két mentővel rendelkezik a szervezet.

A jármű egy részét az alapítvány hitelből vásárolja meg.
Dunántúli Napló