Lejtmenetben a kerékpárutak

Egy-két napon belül a nyomdába kerül Pécs kerékpárosoknak készült új térképe.
A tavalyi év pozitívuma, hogy befejezték a bringásoknak épült utat a város és Malomvölgy között. A jelen és a közeljövő azonban már inkább hullámvölgynek mondható. Nincs pénz a kerékpárutak építésére.

Dr. Novotny Iván, a Pécsi Túrakerékpáros Klub elnöke a tavalyi évben tagja volt egy ad hoc bizottságnak, amelynek az volt a feladata, hogy a pécsi költségvetésből e célra rendelkezésre álló 5 millió forintos keret felhasználásáról döntsön. Ennek volt eredménye a málomi út. Ugyancsak dr. Novotny készített javaslatot, hogyan lehetne biztosítani a kerékpárosok biztonságos közlekedését a városban. Elképzeléseit jó néven vették a városházán, előrelépés nem történt. Hasonló a helyzet a Pécs-Orfű közötti kerékpárúttal is. A tervek készek, az engedélyek rendben, csak éppen hiányzik az anyagi fedezet. A Dráva mentén is megtört a kerékpárutak építésének folyamata, mert az önkormányzatoknak még a szükséges önerő fedezetére sincs pénzük, ezért pályázni sem tudnak.

Dunántúli napló