Koszos a víz
A környezetvédelmi felügyelőség elemzett vízmintájából kiderült:nem tisztul az ivóvíz.
A szervesanyag-tartalom még mindig ötszörösével, az ammóniatartalom pedig tizenötszörösével haladja meg a határértéket a Pécsi-vízben. A hatóság szerint nem valószínű, hogy a vízműn kívül mások is szennyeznék a csatornát, illetve a Fekete-vizet, amelybe előbbi ömlik.
A Pécsi Vízmű Rt. pellérdi szennyvíztisztítójának légbevitelért felelős berendezései sorra meghibásodtak, emiatt a patakba ömlő tisztított szennyvízben magas az ammónia- és szervesanyag-tartalom. A környezetvédelmi hatóság a szennyezés időtartamára megbírságolja a céget. A felügyelőség egyelőre még nem tud konkrét összeget mondani, mivel a büntetés mértékét a csatornába jutatott szennyező anyag mennyisége szabja meg.
Mint azt dr. Szakonyi Lajosné, a hatóság víz- és talajvédelmi osztályvezető-helyettese elmondta, hétfőn ismét mintát vettek Kémesnél és Zóknál a Pécsi-vízből. Az eredményekből megállapítható, hogy az előbb említett szelvénynél az ammóniatartalom több mint tízszerese, a foszfáttartalom pedig négyszerese a megengedett határértéknek. Ezen a ponton a vízben harmincszázalékos volt az oldott oxigén telítettsége. Zóknál rosszabb a helyzet, itt az ammóniatartalom több mint tizenötszöröse, a foszfáttartalom hússzorosa, a szervesanyag-tartalom pedig ötszöröse a megengedettnek.
Szakonyi Lajosné hozzátette, nem tudnak arról, hogy a csatornákat a vízműn kívül mások is szennyeznék, ugyanis, mint mondta, munkatársai rendszeresen ellenőrzik a vizek partját, ott szennyvíz-bevezetéssel még nem találkoztak. A felügyelőség állítását több környékbeli polgármester is megerősítette.
Kisbáró Edina, a szennyező cég kommunikációs irodavezetője elmondta, azért vélik úgy, hogy a mára holt vízzé vált Fekete-víz lapunkban tegnap közölt döbbenetes szennyezési mutatóiért nem a vízmű a felelős, mert a vízmű saját, a pellérdi telep kifolyásánál vételezett mintája jóval alacsonyabb értékeket mutat.
Lapunk megkérdezte azt a növényvédelmi felügyelőt, aki a Pécsi- és a Fekete-víz szaporcai összefolyásánál vett vízmintát (ebből derült ki, hogy utóbbi megszűnt élővíz lenni), mivel a vízmű és a környezetvédelmi felügyelőség is felvetette, hogy esetleg nem szakszerűen történt a vétel. A szakember elmondta, nem ez volt az első ilyen mintavétele, és azt a szabályok szerint végezte el. Hozzátette: ő is megdöbbent azon, milyen büdös, sűrű és barna színű a víz.
(Dunántúli Napló)