Környezetvédelmi mintarégiót alakítanak ki Pécsett

A környezetvédelmi iparágak a környezet állapotának javítása mellett új munkahelyeket teremtenek.
A környezetvédelmi iparágak a környezet állapotának javítása mellett új munkahelyeket teremtenek, továbbá jelentős a lakosság megtartó szerepük - jelentette ki Kis Zoltán, a Környezetvédelmi- és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára Pécsett.

A baranyai megyeszékhely által indított - a térségben kialakításra kerülő - környezetvédelmi mintarégió programot ismertető sajtótájékoztatón kiemelte: a projekt várhatóan a határon túl is érezteti majd hatását, az együttműködés kialakításával akár a Drávára tervezett vízi-erőmű megépítése is leállítható. Emellett az ökorégióból érkező termékek, szolgáltatások is értékesebbé válnak, jobban eladhatók.

Hozzátette: a program kidolgozói a hulladékgazdálkodásban célként tűzték ki a véglegesen lerakott hulladék 30 százalékra történő csökkentését, ami az unióban is egyedülálló, ugyanis Németországban jelenleg ennek a mértéke 50 százalék.

A tárcának az uniós forrásokból megvalósuló programok finanszírozásához rendelkezésére álló forrásainak mind nagyobb arányú felhasználáshoz több ilyen programra lenne szükség - mondta.

Az elmúlt esztendőben 8 millió forintot szavazott meg Pécs önkormányzata a program előkészítésére, kidolgozására, amellyel a Biokom Kft.-t bízta meg. Az idei költségvetésben pedig külön fejezetként szerepel majd a program.

A programban kiemelten szerepel a hulladéklerakók számának csökkentése, az energiahatékonyság javítása, a vízkészlet védelme, a régió mezőgazdasági művelésre alkalmas, jelenleg parlagon lévő területeinek bevonása az energiaerdő és energiafű termelésbe. A projekt része a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási program, amely komplex környezetgazdálkodási együttműködés keretében valósul meg, és három megyére terjed ki.

Ennek keretében a speciálisan előkészített csomagolóanyagokból hőt állítanak elő, valamint komposztálókat és biofermentálókat építenek, a keletkező humuszt és biogázt értékesítik. A még rekultiválatlan bányagödrök teljesen új hasznosítását tervezik, úgynevezett hidraulikus energiatározókat alakítanának ki bennük, alkalmassá téve azokat az esővíz tárolására.
National Geographic