Költözik a mammográfia

Eddig a Veress Endre utcába kellett mennie annak, aki mammográfiás vizsgálatot kívánt végeztetni.
Ha azonban az eredmény pozitív volt, már a Megyei Kórházba irányították a betegeket, hiszen a kezelést itt végezték. November 10-től azonban mindez egy helyen, a Megyei Kórházban várja a pácienseket.

A napokban is zajlik a mammográfiás vizsgálatok átköltöztetése a Veress Endre utcai Rendelőintézetből a Megyei Kórházba. A diagnosztikai és műtéti rész összekapcsolása nem csak a betegeknek, de az orvosoknak is előnyös. Ezzel a lépéssel végre megszűnik az ide-oda rohangálás, hiszen minden vizsgálatot, előkészítést és műtétet egy helyen végeznek majd.
A költözést két héttel ezelőtt kezdték és a tervek szerint november 7-ig befejezik, így az azt követő hét elején már az új helyszínen folytatódhatnak a vizsgálatok. A mintegy három hetes munka alatt sem állt le teljesen az ellátás, hiszen egy éjjel-nappal működő telefonszámon bárki előjegyeztetheti magát szűrésre. A változás időt, pénzt és energiát spórol meg mind a betegeknek, mind pedig az orvosoknak. Mivel betegség esetén egy helyen, rövidebb idő alatt kezdhetik meg a kezelést nő a páciens gyógyulásának esélye is.
(Pécs.hu)