Kevesebben kerülhetnek utcára

A városháza már nem ragaszkodik a hatszázalékos leépítéshez.
A jelek szerint a pécsi önkormányzat hajlik arra, hogy az eredeti elképzeléssel szemben hat százalékosnál kisebb létszámleépítés legyen ebben az esztendőben a város intézményeiben, cserébe azért, hogy csupán a központi költségvetéstől származó esetleges pluszbevételekből kerül majd sor béremelésre. A szakszervezetek viszont továbbra sem fogadják el, hogy a béremelést létszámleépítéshez köti az önkormányzat.

A csütörtöki, költségvetésről is határozó közgyűlés előtti utolsó ülését tartotta tegnap az Önkormányzati Érdekegyeztető Tanács (ÖÉT), ahol az egyik legfőbb téma az egyebek mellett oktatási, szociális intézményeket is érintő, tervezett létszámleépítés volt.

Amint arról korábban beszámoltunk, a költségvetési koncepcióban az szerepelt, hogy a közszférában dolgozók akkor számolhatnak 2004-ben hatszázalékos béremeléssel Pécsett, ha ugyanekkora arányban létszámleépítésre is sor kerül. Az intézkedés mintegy 350-400 embert érintene.

A tanács szakszervezeti oldala már az előző ülésen is hangsúlyozta: nem tudják elfogadni azt, hogy a béremelést kollégáik elbocsátáshoz kötik, és azt is kilátásba helyezték, amennyiben az önkormányzat nem változtat álláspontján, keményebb érdekérvényesítő eszközök alkalmazásától sem riadnak vissza.

Dr. Kunszt Márta, Pécs egyik alpolgármestere a tegnapi egyeztetésen - arra utalva, hogy az iskolákban évről évre kevesebb a gyerek - hangsúlyozta, "hogyha elfogy a munka tárgya, ahhoz kell igazítani a dolgozók számát is, még akkor is, ha ez senkinek sem tetszik. Ezért az intézmények vagy közösen gondolkodnak a várossal a lehető legjobb megoldáson, vagy egyszer csak azt mondja a fenntartó, azaz az önkormányzat, most már elég, és lép."

A szakszervezetek képviselői válaszul hangsúlyozták, az észérveken, mint például a gyereklétszám csökkenésén alapuló leépítések szükségességét nem vitatják, azonban azt nem tekinthetik tárgyalási alapnak, hogy munkahelyek megszüntetéséhez kötik a béremelést. Soó László, a költségvetési bizottság szocialista elnöke végül bejelentette, amennyiben a szakszervezet elfogadja azt, hogy csak akkor lesz béremelés, ha erre az államtól kap pénzt az önkormányzat, akkor szó lehet arról, hogy jóval kisebb létszámleépítés szerepeljen a költségvetési rendeletben.

Az érdekvédők szerint mindenképpen biztató jel, hogy a város már nem ragaszkodik a hat százalékhoz, azonban továbbra sem hajlandók semmiféle olyan egyezséget elfogadni, amely a két kérdést összekapcsolja.

Dunántúli Napló