Késtek az ingyenes bérletek

Nem kapta meg mindegyik általános iskolás az e hónaptól érvényes ingyenes pécsi buszbérletét.
Szerdáig nem kapta meg mindegyik általános iskolás az e hónaptól érvényes ingyenes pécsi buszbérletét. A Pécsi Közlekedési (PK) Rt. illetékese szerint a gyerekek legkésőbb ma mindenképpen hozzájuthatnak a bérletekhez, miután azokat az elmúlt napok során osztotta szét a cég az oktatási intézmények között.

Szerdán több szülő is jelezte lapunknak, hogy általános iskolás gyermeke még nem kapta meg ingyenes buszbérletét annak ellenére, hogy január 8-án, azaz ma éjfélkor lejár a régi.

Mint azt Bata László, a Pécsi Közlekedési (PK) Rt. forgalmi és kereskedelmi igazgatója lapunknak elmondta, mivel a helyi tömegközlekedést terhelő áfa 12-ről 15 százalékra módosult, ám a változás csak január elsején lépett életbe, a cég csak január 2-án kezdte meg a januári bérletek árusítását. Éppen ezért a decemberi, illetve a tavalyi utolsó negyedéves bérletek csütörtökig érvényesek. Az újakat azonban az elmúlt egy-két napban már átvették az általános iskolák, a szétosztásuk csak technikai kérdés, így legkésőbb ma minden gyermek kézhez kaphatja érvényes bérletét.

Információink szerint tegnap új buszjegyeket sem lehetett beszerezni minden postán.
Dunántúli Napló