Kerékpárszállítási tesztüzem indul Pécsen a buszokon

Nem kell a pécsi utasoknak fizetnie a Tüke Busz Zrt kerékpárszállítási szolgáltatásának igénybevételéért. Június 05-én indítják a tesztüzemet, ami szabad és munkaszüneti napokon vehető igénybe, a menetrendben kerékpár ikonnal ellátott mecseki járatokon.

A tervek szerint a pécsiek és a turisták a 34-es Dömörkapuhoz és a 35-ös Misinatetőre közlekedő, kerékpár ikonnak megjelölt Ceredo autóbuszokon, rögzítő eszközök segítségével szállíthatják kerékpárjaikat. Érvényes menetjeggyel vagy bérlettel személyenként 1 kerékpár lesz szállítható. Az első ajtónál kell az utasnak bemutatnia utazási jogosultságát, a második ajtón pedig a kerékpárjával szállhat majd fel.
 
Kirándulások kerékpárral a Mecsekbe

Pécs gazdaságáért felőlős alpolgármestere, Ruzsa Csaba elmondta, a céljuk, a kerékpáros közlekedés ösztönzése és a Mecsekben a kirándulások elősegítése. A kerékpárszállításra való igényt bizonyítja, hogy a Misinatető hasznosítására kiírt ötletpályázaton nagy volt a lakossági érdeklődés. Az ötletpályázaton az Aktív Misina koncepció győzött. A közlekedési szolgáltatás bővítésével a lakosság régi igényét szeretnék kielégíteni.
 
Az utas feladata lesz a kerékpár autóbuszra való feljuttatása, rögzítése, őrzése és a levétele is, valamint gondoskodnia kell a kerékpár biztonságos és balesetmentes szállításáról. Az utazás ideje alatt vigyáznia kell a többi utas biztonságára, ruházatának tisztán tartására és az autóbusz épségére is.
 
A szállítható kerékpár nem haladhatja meg a 180x130x70 cm-t. Speciális kialakítású kerékpár (cargo, tandem, belső égésű motoros stb.) nem szállítható, valamit olyanok sem, amelyen csomagok vannak rögzítve vagy nem rögzíthető kialakítású a váza.
 
Továbbra is előnyt élveznek a kerekesszékkel élők és a babakocsival utazók, amennyiben azonos helyen szállnak fel. Ellenkező esetben a társaság, a korábbi megállóhelyeken felszállókat szállítja el.
 
Az autóbuszvezetó megtilthatja a kerékpárral való felszállást, ha zsúfolt a busz vagy akadályoztatja az utasokat. Minden esetben figyelembe kell venni az autóbusz befogadóképességét.
 
A tesztüzem várhatóan július közepéig tart, majd ezt követően a tapasztalatokat a Tüke Busz Zrt. munkatársai kiértékelik. Amennyiben kedvező a fogadtatása az új szolgáltatásnak, akkor megvizsgálják hogyan tudják kiterjeszteni valamennyi mecseki járatra.
 
BG
Forrás: PécsiStop