Katalizátor a trabantba

Pályázat alapján lehet fordulni támogatásért a Környezetvédelmi MInisztériumhoz.
A lehetőség csak azoknak a mozgássérülteknek jelent kedvezményt, akiknek a BM-nyilvántartás szerint is Trabant Hycomat típusú járművük van. A megyében mintegy 15 ezer kétütemű motorral felszerelt gépkocsi van. Mindegyiküket érinti az a rendelet, amely előírja, hogy 2005. július 1-jétől vagy katalizátort szereltetnek az autóba, vagy kivonják azt a forgalomból. A katalizátorok beszerelése jelenleg 30-50 ezer forintba kerül. Ma egy Hycomat piaci ára 60-80 ezer forint. Sokak számára kérdésessé válhat, érdemesebb-e kipufogógázszűrőt felszerelni. A rendelkezés többek között azért is született, mert a kétüteműek százszor annyi szennyezőanyagot bocsátanak ki, mint a korszerű járművek. Eddig a Trabantok, Wartburgok esetében csak a szénmonoxid-kibocsátást mérték, 2005. július 1-jétől azonban már a szénhidrogén-szennyezést is. Tavasszal megállapodás született a KVM és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége között, amelynek alapján az előbbi anyagi támogatást nyújt a mozgáskorlátozottak korszerűtlen járműveinek környezetbaráttá tételéhez. A napokban megjelent a pályázati kiírás. A lehetőséggel csak azok a Hycomat-tulajdonosok élhetnek, akiknek autóit a BM nyilvántartásában ilyen típusként jegyezték be. A támogatási kedvezmény tehát nem a kétüteműekre, hanem csak a mozgássérültek Hycomatjaira vonatkozik. A kérelmeket szeptember 30-ig lehet beadni a KVM, KAC Koordinációs Főosztály címére (Bp. Fő u. 44-50.). Adatlapokat a megyei szövetség is tud biztosítani. A katalizátor felszereléséhez 20 ezer forintot, gépjárműcseréhez 100 ezer forintot, banki hitellel fedezett vásárlás esetén 300 ezer forint után kamattámogatást lehet kérni. A szövetség tavasszal még abban bízott, hogy a minisztérium a katalizátor felszerelésének költségét teljes egészében megtéríti. Forrás: DN