Jogosítvány: uniós vizsgaszabályok

Fokozott hangsúly került a vészhelyzetek felismerésére, kezelésére.
A képzési célokat és a vizsgáztatás feltételeit érintően is változott december 1-jétől egy miniszteri rendelet nyomán a gépjárművezetés-képzés rendszere. Az európai elvárásoknak megfelelően nagyobb hangsúly került a vészhelyzetek felismerésének, megítélésének, kezelésének oktatására és számonkérésére.

Az egyre növekvő közúti forgalom miatt szükségesek a változások a képzésben
Egy nemrégiben megjelent gazdasági és közlekedési minisztériumi rendelet részletesen rögzíti a gépjárművezetés-képzés és -vizsgáztatás szabályait, igazodva európai normákhoz és valamelyest szigorítva a vizsgakövetelményeket. A változások a gépkocsira, illetve motorra érvényes jogosítványok megszerzésére egyaránt vonatkoznak.

Jeges János, a Baranya Megyei Közlekedési Felügyelet osztályvezetője elmondta, az új elvárásokat jövő év március 1-jétől alkalmazzák. Az EU-gyakorlathoz igazodást a szakemberek az egyre növekedő járműforgalommal indokolják. A vészhelyzetek felismerése, kezelése életeket menthet. A statisztikák szerint a friss jogosítvánnyal rendelkezők pár hónapos vezetés után úgy érzik, uralják már a járművet, ám éppen körükből kerül ki a váratlan helyzetben rossz megoldást választók döntő többsége.

Az új követelmények a B kategóriás jogosítvány esetében elsősorban a gyakorlati oktatás és számonkérés jelenleg alkalmazott rendszerébe épülnek be, azaz márciustól sem állítják teljesen új vizsgafeladatok elé a jelölteket.

Komoly eltérés viszont a korábbi gyakorlattal szemben, hogy eddig a jogosítvány megszerzése érdekében egy éven belül le kellett tenni az összes kötelező vizsgát, ellenkező esetben elölről kellett kezdeni a tanfolyamot. Így akár 100 ezer forintot dobhatott ki feleslegesen a mulasztó, aki adott esetben vétlen is lehetett, mert például betegsége, vagy elnyúló külföldi tartózkodása miatt nem tudott 12 hónapon belül pontot tenni a gépjárművezetői tanfolyam végére. Egy-egy évben 10-15 ilyen eset fordult elő Baranya megyében. December 1-jétől az első sikeres kresz-vizsgától számítva a határidő két évre módosult. Ha az ezt követő fél éven belül ismét sikerül a kresz, újabb két év áll rendelkezésre a többi vizsga letételére.

Csak a motorosokat érinti viszont, hogy az eddigi előírásokkal szemben nem kell pályaalkalmassági vizsgát tennie annak, aki elmúlt 21 éves, nincs jogosítványa, de nagymotorra (35 kW, nagyjából 50 LE felett) szeretne levizsgázni. A korhatár változatlan maradt. Az alkalmasságra a rutinvizsgán figyelnek majd fokozottan a felügyelet szakemberei. Idén nagymotorra 47-en, tavaly 43-an vizsgáztak Baranyában.
Dunántúli Napló