Ismét szenny a Pécsi-vízben
A napokban több lakossági bejelentés érkezett a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőséghez.
A napokban ismét bűz árasztott el néhány Pécsi-víz menti települést, mivel a csatornába ismeretlen forrásból újból nagy mennyiségű szenny került. A Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség adatai szerint Velénynél és Zóknál meghaladta az ammóniatartalom a határértéket.
A napokban több lakossági bejelentés érkezett a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőséghez, hogy egy ideje ismét bűzölgő szenny folyik a Pécsi-vízben, amely ennek hatására el is színeződött, sűrűvé és barnává vált.
Információnkat Pál Gábor, az említett hatóság víz- és talajvédelmi osztályvezetője megerősítette, majd hozzátette, a bejelentést követően kollégái a helyszínre vonultak, és több szelvényben mintát vettek a vízből. Az eredményekből kiderült, hogy Velénynél és Zóknál a patakban megnőtt az ammónia-, valamint az oldottoxigén-tartalom. A szakember szerint ezúttal a szennyezés nem a Pécsi Vízmű pellérdi szennyvíztelepéről jött, ugyanis az említett anyag mértéke a kifolyásnál a megengedett határérték alatt volt, s mindezt a tisztító saját mérései is igazolták.
Pál Gábor elmondta, eddig még nem találták meg a szennyezés forrását, de annyit tudni lehet, hogy azt valószínűleg nem magánszemély okozhatta, mivel mondjuk egy szippantóautó ürítésétől nem emelkedik meg ilyen mértékben az ammóniaszint.
A hatóság emberei azóta már tartottak bejárást a környéken, és megállapították, hogy a szennyezés levonult.
Az osztályvezető kiemelte, a nyári, Pécsi Vízmű Rt. okozta szennyezés óta nem történt hasonló mértékű környezetkárosítás.
Mint ismeretes, a cég pellérdi telepén május elején sorra meghibásodtak a légbevitelért felelős berendezések, ezért hónapokig olyan tisztított szennyvíz ömlött a Pécsi-, majd a Fekete-vízbe, amelyben túl magas volt az ammónia-, foszfát- és szervesanyag-tartalom.
Dunántúli Napló