Ismét Expo!

Idén a tavalyihoz hasonló számú, vagyis csaknem 300 kiállító vesz részt a Pécs Expo-n.
A kiállítást immár 24. alkalommal szervezi meg a Pécsi Ipari Vásár Kft. amely ezúttal is rangos nemzetközi mezőny bemutatkozását teszi lehetővé. A hazai vállalatok mellett szerb, horvát, bosnyák, román, bolgár és német kiállítói is lesznek az Expo-nak. (Ebben az évben is a Visegrádi Négyek a díszvendégei a kiállításnak, amely a híd szerepét hivatott betölteni északi és déli szomszédaink között - fogalmazta meg Orcsík Ferenc, a PIV Kft. ügyvezető igazgatója.) A Pécs Expo idén is öt szakkiállításnak ad majd otthont. A Lakberendezési és Építőipari szakkiállítás mellett a vinfood, vagyis az élelmiszeripari bemutató ígérkezik a legjelentősebbnek, de az autóipari, illetve a hiradástechnikai szakvásár is vélhetően sok látogatót vonz majd. Az expon emellett egyéb szolgáltató cégek is kiállítanak majd, ahogy a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara is jelen lesz a szakvásáron. (A kamara Kézműves Sátorban biztosít lehetőséget a tagvállalkozások bemutatkozására, míg 26-án nemzetközi üzletember találkozót szervez.) A Kézműves Sátor idén is az Otthon témáját ragadja meg, míg a meghívott 508-as számú Kertvárosi Szakképző Iskola szakképzési bemutatót tart a helyszínen. A szakmai bemutatók mellett ugyanakkor közönségprogramok is szórakoztatják majd a kilátogatókat. (Pécs Tv)