Ingatlan-nyilvántartás
Hihetetlen mértékben nőtt az ingatlanok száma Pécsett.
A polgármesteri hivatalban már két éve dolgoznak a pontos címtár összeállításán, s eközben kiderült, hogy az ismert 78 ezer helyett több mint 100 ezer ingatlant kell helyrajzi szám, utcanév, házszám alapján közös adatbázisba rendszerezni. A felülvizsgálat során kiderült, hogy kisebb káosz uralkodik, mivel rendezetlenek a tulajdon- és telekviszonyok, nyilvántartásokban hiány van, egy címen sok ingatlan, egy ingatlan több címmel szerepel.
A mintegy 100 ezer ingatlan közel 20 százalékát érinti a címtár felfrissítése. Ez azonban sok esetben érinti az okiratokat és kártyákat is, amelyek esetében utánjárással és költségekkel is jár az adminisztráció befejezése. Jogi személyeknél például a címváltozás az alapító okirat módosítását követeli meg, ez pedig akár százezres nagyságrendű költséget is jelenthet, ezért a közgyűlés döntéséig talonban hagyják ezek átírását.
PON (S.R.)