Ha végre itt a nyár

A pécsi strandok az idén nagyobb nyereségre számíthatnak mint tavaly.
A jó időnek köszönhetően a belépők 10 %-os drágulása ellenére, sokan igénybe vették szolgáltatásaikat. A nyári meleg ellen mindenki menedékre lelhet a strandokon. A hűsölni, kikapcsolódni vágyók a Hullám Fürdő és a Pollack Strand szolgáltatásai közül választhatnak városunkban. Ez utóbbit az egyetemisták, diákigazolványuk felmutatásával bármikor ingyen látogathatják, míg a Hullámfürdőben a hozzávetőlegesen 130 cm magas hullámok színesítik az látogatók kikapcsolódását. Mindkét helyen kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való szórakozást: pancsolhatnak, úszkálhatnak vagy akár napozhatnak is. Bár idén 10%-al drágultak a belépők, a fürdőzni vágyókat ez egyáltalán nem befolyásolta, sőt, a tulajdonosok szerint a tavalyi évhez képest ez az idény nyereségesebb lesz. A Pollack Strand augusztus végéig, a Hullámfürdő pedig szeptember végéig nyújt enyhülést a fürdőzőknek. (Pécs)