Felújítás alatt
Felújítás alatt a Kereskedelmi Központ.
Szeptember elsejére készül el a Pécsi Kereskedelmi Központ belső felújítása. A két teljes szintet és a konferenciatermet érintő munkálatok során egy korszerű irodaházat alakítanak ki, amelynek külső rekonstrukciójára is elkészültek a tervek.Éppen a felénél tartanak a Pécsi Kereskedelmi Központ felújítási munkálatai: a rekonstrukció július elsején vette kezdtetét és szeptember elejére fejeződik be. Az összességében mintegy 50 millió forintos beruházás célja, hogy a modern kor elvárásainak megfelelően alakítsa át a Pécs-Baranyai Gazdaságfejlesztő és Szolgáltató Kht. kezelésében lévő, 30 évvel ezelőtt épült hét emeletes irodaépületet. Gyuris Gábor, a társaság ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta: az épület gépészeti rekonstrukciója keretében klimatizálják a negyedik és a hetedik szintet, valamint a Zsolnay Vilmosról elkeresztelt konferenciatermet, amelynek berendezése is megújul. Érdekes színfoltja lehet a városnak a Kereskedelmi Központ tetőszigetelése: a szükséges munkák befejezése után ugyanis zöld tetőt alakítanak ki. A belső megújulással párhuzamosan készülnek a homlokzat és az épület külsejének felújítására is. Erre egy több változatot tartalmazó tanulmánytervet is kidolgoztak az elmúlt évben, amelyet jóváhagyott a Dél-Dunántúli Tervtanács. A terv szerint üvegburkolatot kapna az épület, így a Mecsekoldal házainak visszatükröződésével kevésbé rontaná a Tettye városképét a létesítmény. Emellett átalakítanák a bejárati fogadó részt és teraszt kapna a Fókusz étterem is, amely a tervek szerint egy - a tetőn kialakított - látványterasszal egészülhetne ki. Fontos része a terveknek egy kétszáz autó befogadására alkalmas mélygarázs kialakítása is, amellyel együtt mintegy 280 millió forintba kerülne a beruházás. Jelenleg a források felkutatása zajlik, így elképzelhető, hogy néhány éven belül külsejében is megújul a jellegzetes épület.
(Pecs)