Félszázezer fenyő az utcákon

Már megjelentek Pécsett az első kidobott karácsonyfák.
Két cég gyűjti ezeket össze, a nagy dömpingre január első napjaitól számítanak. A szerepüket vesztett fák a Biokom telephelyére kerülnek, ahol a fenyőket aprítás után komposztálják.

Tartanak a szakemberek az idei szezontól, mert a hosszúra nyúló ünnepek miatt intenzívebb a lakások, családi házak fűtése, s gyorsabban kezdik el tűleveleiket hullajtani a fenyők. Ez pedig azt jelenti, hogy gyorsan megválnak tőlük, s jókora halmokban kezdenek gyűlni a fák a kukák és konténerek mellett. Leghamarabb a belvárosban, illetve a Kertváros paneltömbjei környékén.

A kidobott karácsonyfákat a "Virágos Pécsért" konzorcium két cége szedi össze a városban. Egy-egy évben mintegy 50 ezer darab fát kell elszállítaniuk. Törteli László cégvezetőtől megtudtuk, már tegnap is járta Pécs utcáit egy gépkocsijuk, hogy a kirakott fák ne csúfítsák a környezetet. Tapasztalatuk azonban az, hogy igen sokan főleg parkokban szórják el a kiszáradt fenyőket, pedig a szemetesedények mellé tett fákat a gyűjtőjáratok elviszik, még a legnagyobbat sem kell kisebb darabokra vágni. A fák összeszedését program alapján végzik, vagyis mindennap indulnak járatok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy naponta a város összes utcájába el tudnak jutni, de az ígéret szerint egy hétnél tovább sehol sem maradnak a fakupacok. A szezon egészen február végéig tart, mert sok háztartásban addig is megőrzik a karácsony díszes jelképeit.
Dunántúli Napló