Elszaporodtak a patkányok
A májusra ígért írtás helyett még mindig előkészületi szakaszban jár a megbízott cég.
Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a munka elrendelése az ÁNTSZ feladata, a megrendelő a PVV Rt., s csak ilyen adminisztrációs előzmények után kezdődhet a méreggel kezelt csalik kihelyezése. Pécset nem tartják fertőzöttebb városnak a többinél, itt is a gócpontok felszámolásában bíznak, s ettől azt remélik, az állatok által okozható betegségeket megelőzik. A PVV Rt. éves köztisztasági keretének közel 10 százalékát fordítja patkányirtásra. Milliókról van szó, ha pedig mentesíteni szeretnék a patkányoktól Pécset, több százmillió forintra lenne szükség. Ennyi pénz erre a célra nincs, s bár az éves keret több, mint tavaly, a rágcsálók elszaporodása miatt jó, ha ez elég lesz. A belváros fertőtlenítését azonban az idegenforgalmi csúcs miatt későbbre halasztják. Július 22-től megkezdik pár gócpont felszámolást a Budai városrészben, az Ifjúság út környékén, a Kertvárosban a Fema alatt, illetve a kertvárosi volt laktanya területén.
PON(S.R.)