Elnökök viziteltek
Szerdán délelőtt két államfő is látogatást tett Pécsett.
Stipe Mesic horvát és Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök rövid látogatásra érkezett városunkba, ám a délelőtt során mégis számos programon részt vettek. A protokoll-látogatás során a két közjogi méltóság és feleségeik felkeresték a pécsi Miroslav Krleza Horvát Gimnáziumot. A küldöttség az iskolából a Zsolnay Porcelángyárba hajtott, ahol az elnökök fokozott érdeklődéssel figyelhették meg a küldöttség láttán is biztos kézzel dolgozó porcelánfestő-hölgyeket.
Déli szomszédunk első embere feleségével reggel háromnegyed tízkor landolt a Pécs-pogányi repülőtéren. A helikopterrel érkező Stipe Mesicet Toller László köszöntötte, majd a vendéget szállító konvoj a pécsi Miroslav Krleza Horvát Gimnáziumhoz hajtott. Itt már várta őket Mádl Ferenc köztársasági elnök, és felesége, Mádl Dalma. A két elnöki pár innentől néhány órás közös programon vett részt.
Az iskolai élet megtekintése után az államfők átkocsiztak a Zsolnay gyárba, ahol többek között a világhírű pécsi porcelán készítésének trükkjeivel is megismerkedhettek, természetesen a teljesség igénye nélkül. A gyárlátogatás után Stipe Mesic nemrég magyarul is megjelent könyvét dedikálta egy pécsi könyvesboltban, majd az elnökök megtekintették Pécs városának nevezetességeit. Ebéd után az elnökök visszaindulnak, így az államfői konvoj gyors közlekedésének elősegítése végett bevezetett átmeneti forgalom-korlátozás okozta közlekedési káosz is megszűnik majd Pécsett.
(Pécs Index)