Elkezdődhet a csatornaépítés

Pécs belterületén nem lesz olyan lakóház, amelyik nincs a közműhálózatra kapcsolva.
A napokban közzétették az ISPA csatornázási terv kiviteli tenderét, így a tervek szerint már tavasszal megkezdődhet a munka első üteme. A beruházás - amely mintegy 24 ezer embert érint - teljes befejezése után Pécs belterületén nem lesz olyan lakóház, amelyik nincs a közműhálózatra kapcsolva.

A jelek szerint immár nincs akadálya, hogy az uniós ISPA-támogatással rövidesen megkezdődjék az a csaknem hatmilliárd forintos program, amely során közel százhúsz kilométer hosszúságú közműhálózatot építenek ki Pécs eddig ellátatlan részein, miután a napokban közzétették a beruházás kiviteli tenderét.

Dr. Kovács Katalin, az ISPA-projekt vezetője a Dunántúli Naplónak elmondta, a beruházás első üteme várhatóan tavasszal indulhat. Annak során többek között a Mecsek-oldal és Szabolcsfalu egy részén, a Puskin téren, az Újvilág utcában és környékén, és a Komlói úton kezdődik meg a közművek fektetése.

A nagyszabású építkezés - az első ütemben 38 kilométer szennyvíz- és 19 kilométer hoszszúságú vízvezetéket építenek - több ezer embert érint, ezért a területeken élők egy részét már ebben a hónapban fórumokra invitálják, ahol részletes tájékoztatást adnak a munkálatokról, illetve elindítják a közműtársulatok szervezését is.

A programba bekapcsolódó háztartásoknak várhatóan a szennyvízcsatorna-rákötésért 150 ezer forintot, a vezetékes ivóvízhálózatért pedig háromszázötvenezer forint hozzájárulást kell majd fizetniük, de a pontos összeg csak a későbbiekben lesz ismert.
(Dunántúli Napló)