Elbúcsúztak a finn SFOR katonák
Pénteken délután emléktábla avatással búcsúztak el a finn SFOR katonák Pécstől.
Pénteken délután emléktábla avatással búcsúztak el a finn SFOR katonák Pécstől, azon belül pedig attól a logisztikai bázistól, amelynek 2000. februárjától a Pécsi Határőr Igazgatóság adott helyet.
A délszláv válság után kialakult helyzet békés rendezésére 8 évvel ezelőtt érkeztek hazánkba az első SFOR katonák, akik az amerikai IFOR erőket váltották fel.
Az új csapatokat mintegy 300 fős Északi Támogató Egység segítette, amely 5 éve építette ki pécsi bázisát, így biztosította a finn, svéd, norvég, dán és lengyel katonák boszniai ellátását. A helyzet normalizálódása után a nemzetközi ellátó egység főerőit 2000 januárjában Dobojba helyezték át, így a Pécsi Határőr Igazgatóságnál maradók létszáma 30 fő alá csökkent. Közös programok szervezésével személyes kapcsolatok is kialakultak, de természetesen a munkában is együttműködtek a szerződő felek.
(Pécs)