Beszállnak az őrző-védők

Emelni szeretnék az ellenőrök számát a Pécsi Közlekedési Rt.-nél.
Emelni szeretnék az ellenőrök számát, sőt azon gondolkoznak a Pécsi Közlekedési Rt.-nél, hogy egy őrző-védő szolgálatot bíznak meg a bliccelők elleni háborúval. A cégnél azt állítják, akár évi százmillió forintos kárt is okoznak a jegy nélkül utazók, ám - tegyük hozzá - mivel pontos adataik nincsenek, sokakban az is felmerülhet, hogy az rt. várható veszteségeit próbálják ezzel "indokolni".

Minden eddiginél nagyobb jegyellenőrzéseket indítanak ezekben a hetekben a városi autóbuszokon. "Mindenki, aki nem vált menetjegyet, a mellette ülő és nem bliccelő utas zsebéből vesz ki néhány forintot" - jellemezte a helyzetet Kerényi János, a Pécsi Közlekedési Rt. (PK Rt.) divízió-igazgatója és egyben leszögezte: akár százmillióra is rúghat az a kár, amit évente a jegy nélkül utazók okoznak. Ezt a budapesti adatok alapján becsülték meg, ahol úgy vélik, minden tizedik utas bliccel.

Kerényi János szerint evvel a "hadüzenettel" egyértelműen a cég veszteségeit óhajtják csökkenteni. Felvetésünkre cáfolta azt, hogy az akció kapcsolatba lenne a Mercedes buszok közelmúltbeli vásárlásával. Szerinte mindenhol veszteséges a városi közlekedés, ám e veszteségek minimalizálása kötelesség. Gondjaikat azonban fokozza, hogy amióta az ombudsman ország-világ előtt kijelentette, hogy a közlekedési cégek ellenőreinek nincs joguk igazoltatni az utasokat, az általános tapasztalatok szerint "elszemtelenedtek" a bliccelők. Ezért több megoldáson gondolkoznak. Tervezik a jelenlegi húsz ellenőr mellé újabbak munkába állítását, ami nem olcsó mulatság, hiszen egy-egy ilyen munkakör létesítése a járulékaival együtt legalább évi másfél millió forintba kerül.

A kérdés: vajon az ellenőr ki tudja-e termelni a munkabérét és még némi pluszt is? Mi az a határ, ami fölött már nem éri meg újabb ellenőr beállítása?

Mint Kerényi János elmondta, az is szóba került, hogy a jegyellenőrzéseket időszakonként civil ruhás rendőrökkel közösen végeznék, másrészt nincs kizárva az sem, hogy szerződést kötnek egy őrző-védő szolgálattal. Elképzeléseik szerint az őrző-védő cég "jó kiállású" emberei a jegyellenőr jelzésére a következő megállóban várnák a bliccelővel érkező autóbuszt, segítenék a leszállítását, és a büntetés kiszabása, valamint behajtása is az őrző-védő társaság dolga volna. Persze az "erős fiú" - mivel nem hatósági személy - semmivel sem tehetne többet, mint az ellenőr, a szolgáltatás viszont sok-sok pénzébe kerülne az rt.-nek.

Éppen ezért Kerényi szerint az volna a legjobb - és immáron ezt közösen szorgalmazzák a közlekedési cégek -, ha az ellenőr megkapná az ombudsman által kifogásolt és jelenleg valóban hiányzó jogosítványokat. Igazoltathatna és bírságot is kiszabhatna. Az uniós országok többségében ugyanis ez nem kérdés, ugyanakkor ha egy magyar jegyellenőrt megpofoz valaki, akkor még "hatósági személyt" ver, ám ha az ellenőr a feladatát próbálná elvégezni, már nem az.
(Dunántúli Napló)