Befejeződött Pécs legnagyobb rendelőintézetének felújítása

Mintegy 400 millió forintos energetikai korszerűsítés fejeződött be a legnagyobb pécsi rendelőintézetben.

A pécsi önkormányzat közleménye szerint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásából korszerűsítették az épületet. A kivitelezés tavaly ősszel kezdődött, hőszigeteléssel látták el a létesítményt csaknem háromezer négyzetméternyi felületen, mintegy 350 modern nyílászárót építettek be, korszerű lámpatesteket szereltek fel a belső helyiségekben, emellett napelemeket helyeztek a rendelőintézet tetejére.
 
rendeloinztezet
 
Tavaly egy másik projekt keretében mintegy 170 millió forintból újult meg az épületben tizenegy szakrendelő, amelyeket korszerű orvosi eszközökkel is elláttak. Pécsen a szakrendeléseket összefogó Egyesített Egészségügyi Intézmények három rendelőintézetet működtet. A belvárosi épületet már korábban felújították csaknem félmilliárd forintból, míg a város legnépesebb városrészében, a panelházas Kertvárosban több mint 300 millió forintból új rendelőintézetet alakítottak ki két évvel ezelőtt.
 
MTI/T.D.