Bányászügyek Budapestről?

Eladják a Bányavagyon-hasznosító Rt. székházát is.
Közel 20 ezer szénbányász nyugdíjast érinthet az az elképzelés, amelynek keretében még az első félévben sor kerül a Mecseki Bányavagyon-hasznosító Rt. szerkezetátalakítására. A cég irodaháza is az értékesítendő vagyonelemek listájára került, egyes elképzelések szerint a humán ügyek intézését pedig egy biztosító, vagy egy erre szakosodott társaság veszi át.

A céggel kapcsolatos információk szerint a másik két hasonló profilú hazai társasághoz hasonlóan a Mecseki Bányavagyon-hasznosító Rt. tevékenysége idén tovább szűkül. Az egykori bányavagyonok kezelésére, illetve értékesítésére létrehozott vállalatok működésének irányítását az elmúlt időszakban fokozatosan központosította a felügyeleti szerv, a Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ (SZÉSZEK). A mintegy 1-1,5 milliárd forintos éves költségvetésű MBVH Rt. esetében ez a jogi ügyintézési, könyvelési és vállalkozói szerződéskötési tevékenység Budapestre való áthelyezését jelentette.

Szilas László, az MBVH Rt. vezérigazgatója hivatalos központi tájékoztató hiányában sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta lapunk értesüléseit, ugyanakkor annyit elmondott, hogy a központi tájékoztatás alapján még az első félévben jelentős átszervezés várható a cégnél. Ezt megerősítheti az a tény is, hogy a társaság Dobó István utcai székháza is felkerült az értékesítendő vagyonelemek listájára.

A lapunkhoz eljutott információk szerint nem kizárt, hogy az átalakulás egy budapesti központi ügyintéző létrehozását, a helyi ügyek bonyolítására pedig egy szűk létszámú iroda fenntartását jelentheti. A társaságnál, amelynél az utóbbi évek során többször is változott az első számú vezető személye, jelenleg mintegy 30 ember dolgozik.

Az egykori Mecseki Szénbányáknál a "hőskorban" 24–25 ezer ember is volt az egy időben foglalkoztatottak létszáma. Jelenleg is közel 20 ezer, különféle ellátási juttatásra jogosult nyugdíjast tartanak nyilván, a Mecseki Bányászok Szakszervezete pedig több mint 1000 peres ügyben képviseli tagjai érdekeit. Képviselőik attól tartanak, hogy - abban az esetben, ha a tervek szerint a humán ügyek intézését a vagyonhasznosítótól egy biztosító, vagy egy erre szakosodott társaság veszi át - az ügyintézés megfelelő szakmai háttér, hely- és cégismeret hiányában lelassul, az esetenként többször is változó ellátások megállapításához szükséges adatok, dokumentumok egy átrendezés, költözés során megsérülhetnek, akár el is veszhetnek. Sajnálatos módon ilyenre már volt példa a Bányászati Aknamélyítő esetében.

A tervezett változással kapcsolatosan csak későbbre ígért hivatalos tájékoztatást a SZÉSZEK.
Dunántúli Napló