"Az eltelt tizenöt év többet ígért"

"Hallgatói fórumon vett részt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési Intézetében. A kormányfő többek között a gondolkodás és kérdezés fontosságára hívta fel az egyetemisták figyelmét.

Zsúfolásig megtelt a FEEFI konferenciaterme hallgatókkal csütörtökön délután a miniszterelnöki fórumon. Gyurcsány Ferenc elsőként pécsi egyetemi éveinek tapasztalatairól beszélt. Megfogalmazta, hogy leginkább a gondolkodás és kérdezés fontosságát kell elsajátítania a fiataloknak."

"Szóba került a határon túli magyarok állampolgárságának kérdése is, amelyre reagálva a miniszterelnök elmondta: két fajta olvasata van a dolognak. Egyrészt a történelmi terület szerinti igény, másrészt viszont az állampolgárság feltétele, hogy valaki az adott közösség politikailag aktív tagja legyen.

Emellett a politikus beszélt az egész régiót érintő autópályépítésről is. Elmondta, hogy az M6-os gyorsforgalmi út Érdi tető-Dunaújváros közötti szakasza 2006-ra, a Szekszárd-Bóly közötti rész pedig 2007-re készül el.

A beszélgetés moderátora, Győrffy Zoltán, a PTE sajtóreferense Gyurcsány Ferencet a PTE Felnőttképzési Intézetének karrá alakításáról is kérdezte. A miniszterelnök elmondta, hogy a PTE Szenátusának ismételt kérését megtárgyalta a szakminiszterrel, és sem az illetékes tárca, sem ő semmilyen akadályát nem látja a kar felállításának. A bejelentésre a hallgatók egy transzparenst lobogtattak meg, amelyre felírták: "Köszönjük a kart, miniszterelnök úr!"

(Forrás: www.pecsinapilap.hu)