Az életet adjuk tovább
A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete a Házasság Világnapját ünnepelte a közelmúltban.
A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete a Házasság Világnapját ünnepelte a múlt hét szombatján a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában.
A jubileumi találkozó résztvevői
"Növekedésünk a házasságban" - dr. Csonka Judit előadásával kezdődött a program. Dr. Lábady Tamás és Éva valamint Abai Tibor és Zsuzsanna tanúságtétele után Bíró László családreferens püspök négy paptársával celebrált szentmisét. Több mint kétszázan vettek rajta részt. Ezután a rajz- és irodalmi pályázat eredményhirdetésére került sor, 400 pályaművet bíráltak el.
Végül a 15 éves születésnapját ünneplő egyesületet köszöntötték - a tortákon 15 gyertya - és átadták a jutalmakat. Virággal köszöntötték a legidősebb házaspárt: 44 éve jóban, rosszban hűségesen kitartottak egymás mellett.
A jubileumi ünnepségen a következő nyilatkozatot fogadta el az egyesület tagsága:
A házasság, a hűség manapság sokak szemében nem tartozik a legfőbb értékek közé, aminek máris látszanak negatív következményei. A csak együttélésre alapozott kapcsolat nem olyan tartós, kevesebb élet születik belőle, és nem képes elhordozni az idős szülőket.
Nekünk, nagycsaládosoknak személyes tapasztalatunk, hogy a házasságon alapuló család boldoggá tesz. Biztonságot ad egymás iránti elköteleződésünk, és nyitottá tesz minket a gyermekek elfogadására. Ez áldozattal és lemondással jár. Örömünk mégis teljes, hiszen tudjuk, hogy a legnagyobb kincset, az életet adjuk tovább.
Nehézségeink megoldására nemcsak hitvesünktől és családunktól várhatunk segítséget, mellettünk áll egy egész egyesület. Jó érzés egymásnak segíteni és gyermekeinket a másikra figyelő embernek nevelni. Nagy erőforrás egy ilyen közösség, ahol örömünket és bánatunkat is őszintén megoszthatjuk egymással, ahol erősíthetjük egymásban az értékeket.
Köszönjük a Nagycsaládosok Országos Egyesületétől kapott segítséget, az egyház támogatását, valamint a rendszerváltás óta fel-felbukkanó családbarát kormányrendeleteket. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a társadalomban a házasság, a család, az élet értékei a helyükre kerüljenek, hiszen ez fennmaradásunk záloga. Ezért kérjük a felelős embereket, olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek a társadalomban a házasság, a család épülését és megmaradását segítik elő. Legyenek tekintettel a nagycsaládosodok különösen nehéz helyzetére, hiszen ezek a családok nagyban hozzájárulnak nemzetünk megmaradásához. A média felelőssége, hogy a családokban rejlő értékeket felmutassa és példának állítsa. Mi házasok pedig merjünk hűségesek lenni, örökre elköteleződni, és vállaljuk bátran az élet továbbadását, hogy egészséges családjainkból egészséges nemzet fejlődhessen.
Dunántúli Napló