A pécsi székhelyű AutóCity Zrt közel 800 millióból bővítette tevékenységét

A pécsi Autócity Zrt a HIPA pályázatán elnyert támogatással közel 800 millió forintból új üzemmel bővítette szolgáltatásait.

A több mint három évtizede a piacon lévő AutóCity Zrt új karosszériajavítási és autófényezési üzemet hozott létre. Az 1377 négyzetméter hasznos alapterületű beruházás és a hozzá kapcsolódó fejlesztések közel 800 millió forintba került, melyhez a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) versenyképességi-növelési pályázatán 200 millió forint támogatást nyert el. A célok megvalósításához önerőre és banki hitelre is szüksége volt a vállalatnak.
 
Az új üzemben az autók karosszériáját is javítják
 
Az AutóCity Zrt főleg Volkswagen konszern járművek értékesítésével, szervízelésével és alkatrészek kereskedelmével foglalkozik.
 
Liszácz Mihály, a vállalat vezérigazgatója közölte: "a fejlesztéseknek köszönhetően az AutóCity karosszéria és fényező kapacitása a korábbi háromszorosára nőtt, míg az új üzemnek köszönhetően hamarosan a korábbi kétszeresére bővülhetnek a klasszikus szerviz kapacitások is, továbbá mintegy tízzel nő a több mint száz embert foglalkoztató cég dolgozói létszáma is. Hozzátette, a vállalat a pandémia alatt is képes volt munkavállalóinak megtartására."
 
Az új üzembe olyan gépparkot telepítettek, amivel korábban el nem végzett munkafolyamatokat is megcsinálhatnak. Elkezdhetik a Volkswagen haszonjárművek fényezését, karosszérialakatos és fényező funkciók mellett diagnosztikai és mosóhelyeket is kialakítottak az új létesítmény területén.
 
Az AutóCity Zrt több mint 100 főt foglalkozta Pécsen és Szekszárdon található telephelyein.
 
BG
Forrás: MTI, AutóCity
A képek illusztrációk