A legtöbb szolgáltatás díja emelkedik
Ha új év, akkor áremelés.
Jövő év januárjától többet kell fizetni többek között a vízért, a fűtésért, de a temetkezési árak is emelkednek. Némi vigasz: a szemétszállítás díja egyelőre nem változik.
Az áfatörvény módosítása, az áfakulcs 12-ről 15 százalékra való módosítása szinte mindegyik szolgáltatót érinti. A Pétáv Kft. a há-romszázalékos növekedésből 2,67 százalékot terhel a fogyasztókra január elsejétől.
A DDGÁZ Rt. szakemberei jövő év elején körülbelül 25 százalékos áremeléssel számolnak, ám úgy vélik, a gázár-kompenzációnak köszönhetően az évi 3000 köbméter alatti fogyasztókat mindez nem fogja érzékenyen érinteni. Ám a 3 százalékos áfanövekedés minden ügyfél pénztárcájára kihat majd.
A Dédász Rt.-nél egyelőre nem tudtak biztosat mondani a jövő évi tarifákkal kapcsolatban, az azonban bizonyos, hogy az országgyűlés költségvetési vitájában alulmaradt az a javaslat, hogy a lakosság által használt áram áfáját ne emeljék 25 százalékra. Ezért januártól a háztartások számára eleve 13 százalékkal drágul a villamos energia.
Mindemellett felmerült a víz- és csatornadíjak jövő évi emelése is. A Pécsi Vízmű Rt. már benyújtotta az ármegállapító önkormányzat felé erre vonatkozó javaslatát, amely 9,28 százalékos díjnövekedést tartalmaz. A közgyűlés december 18-án dönt véglegesen ez ügyben, de a témát tárgyaló bizottságok csak az 5,5 százalékos alapdíj bevezetését támogatják.
A pécsi önkormányzat döntése értelmében átlagosan 11 százalékkal emelkednek a temetkezéssel járó költségek januártól. Azonban a kápolna körüli, kimondottan frekventált helyen lévő parcelláknál 60, a kápolna melletti kolumbáriumnál pedig 50 százalékkal emelkednek a sírhelydíjak. Az indoklás szerint ezen a területen a romos állapotú síremlékek elszállítása miatt drágább az üzemeltetés, illetve a "nívósabb" környezetet csak a tehetősebb réteg választja, így a drasztikus árnövekedés nem érinti a lakosság szélesebb rétegeit. Mindemellett átlagot meghaladó - 15, illetve 20 százalékos - emelést tervez a vállalat az 1998 előtt lejárt parcellák sírhelymegváltásai esetében, valamint az urnasírboltoknál is.
(Dunántúli Napló)