A forróság a virágokat sem kíméli
Pécs virágos város. 2000 négyzetméteren kb. 4000-5000 tő egynyári virág teszi azzá.
A szárazság és a forró napsütés azonban a virágokat sem kíméli. Hogy mégis ilyen szépen virulnak, az a rendszeres öntözésnek köszönhető.
Döntő részben éjszaka, minden másnap öntöznek, emellett talajlazítással, kapálással segítik a növények életét. A virágok mellett az öregedő fákat is minden nap locsolják a PVV Rt. által megbízott alvállalkozók az egyenként 1500 literes tartállyal rendelkező öntözőautóikkal.
Egy nap kb. 5 Multicar tartálya ürül ki az öntözések során, a belvárosi részekben pedig külön kiépített csatornarendszer működik a locsolás elvégzésére.
Amikor a most színesen pompázó virágok elnyílnak, helyettük ősszel tulipán és nárcisz hagymákkal telepítik be a virágágyakat. A forró, száraz időjárás az aszfaltot is igénybe veszi. A kátyúsodás ellen szintén locsolással védekezik az úthálózat kezelője. A főbb közlekedési útszakaszokon a tartálykocsik egy nap egyszer fordulnak és frissítik, portalanítják a levegőt. Ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az emberek és a növények könnyebben viseljék a szárazságot és a meleget.
(Pecs)