A Foglalkoztatáspolitikai Albizottság ülése
A város foglalkoztatáspolitikai koncepciójának kidolgozásáról tárgyalt a Foglalkoztatáspolitikai Albizottság.
A kiírt pályázatra két jelentkező reagált.
A Gazdasági Tulajdonosi és Vállalkozási Bizottság Foglalkoztatáspolitikai Albizottsága hosszú előkészítő munka és a harmadik próbálkozás után most végre napirendre tűzhette a város foglalkoztatáspolitikai koncepciójának kialakítására kiírt meghívásos pályázatokra beérkezett jelentkezők értékelését. A Bizottság 8 lehetséges pályázónak küldte ki a pályázati anyagot, amelyek közül végül ketten adták be igényüket a pályázatok elkészítésére. Egyikük a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatási Központja, másikuk pedig dr. László Gyula, közgazdasági kandidátus voltak. Dr. László Gyula élvezi a Közgazdasági kar, a FEEFI és a Baranya Megyei Munkaügyi Központ támogatását.
A pályázati kiírás egyébként meghatározza a követelményeket is. Ezek szerint a koncepciónak kiemelten kell foglalkoznia a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásával, és összhangban kell lennie a Nemzeti Fejlesztési Tervvel, illetve a Humán Erőforrás-fejlesztési Operatív Programmal is. A pályázati határidő 2004. március, a koncepció kidolgozására 2 millió Ft támogatás nyerhető.
(Pécs.hu)