A 6-osnál az M0-ás fontosabb
A Gazdasági Minisztérium igénye kimeríti a támogatási keretet.
Csak az látszik bizonyosnak, hogy az Európai Unió (EU) egyelőre nem támogatja a Baranyát is érintő új 6-os út építését. Toller László, pécsi polgármester állítja, nem is volt szó arról, hogy a 6-ost is támogatná a közösség. Bánki Erik baranyai fideszes országgyűlési képviselő szerint a kormányzó koalíció ma már semmibe veszi a választások előtti egyik legfontosabb ígéretét, pedig az új út megépítése Baranyának mindennél fontosabb lenne.
Amint arról beszámoltunk, több szakember is sajnálkozva vette tudomásul, hogy az M6/M56-os jelzésű, Budapesttől Pécsen át az országhatárig vezető gyorsforgalmi út építése nem szerepel az Unió csaknem harminc, kiemelt projektje között, azaz a közösség pénzzel nem segíti annak megvalósítását. A regionális tanács legutóbbi ülésén úgy döntött, Brüsszelben is lobbizni kívánnak az út mellett, illetve azért, hogy a Zsolna irányából Magyarország felé futó, majdan épülő autópálya is legyen az európai közlekedési folyosók része.
Bánki Erik baranyai fideszes országgyűlési képviselő úgy minősítette a most elkészített régiós javaslatot, hogy az annyi mint "halottnak a csók". Úgy véli, a kormány és a tárca támogatása nélkül az EU-ban nem lehet eredményt elérni, már pedig a kabinetnek nyilvánvalóan fontosabb például az M5-ös, mint a 6-os út. A képviselő hangsúlyozta, ebből is látszik, hogy a választások előtti egyik legfontosabb ígéretét a kormányzó koalíció ma már semmibe veszi, pedig az új út megépítése Baranyának mindennél fontosabb lenne.
Markotai Sándor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) főosztályvezető-helyettese lapunk érdeklődésére kifejtette, a tárca az M0-s körgyűrű befejezéséhez kért támogatást, s ezzel ki is meríti a 2006-ig hazánknak ilyen célokra szánt keretet, ezért nincs lehetőség arra, hogy a 6-os útra is pénzt kérjenek.
Kékes Ferenc, baranyai szocialista képviselő, a régiós tanács elnöke szerint azért is fontos lenne, ha a szlovák autópálya része lehetne az EU-s folyosóknak, mert akkor, mint határokon átívelő programnak esélye lehetne támogatások elnyerésére. Úgy véli, az Unióban elsőbbséget élveznek a már megkezdett beruházások, ezért 2006-tól, vagyis amikor az út egy része már megépült, jó esély mutatkozhat a támogatásra. Az elnök szerint a régiókkal folyamatosan egyeztet a GKM, így van esély arra, hogy ebben az ügyben a minisztériumot is meggyőzzék. Azonban - szögezte le a képviselő - ha mégsem jönnének brüszszeli pénzek, az út akkor is megépül 2008-ig.
Toller László szerint szó sem volt EU-s támogatásról, hiszen az uniós források lehetséges igénybevételéig a tervek szerint használható lesz az útszakasz döntő része. Toller László azt hangsúlyozta, 2006-ig Dunaújvárosig tart a fejlesztés, 2007. december 31-éig pedig befejeződik a Pécs-Bóly-Szekszárd gyorsforgalmi szakasz is. A határidők nem változtak, azt a közelmúltban elfogadott törvény is rögzíti, közölte. A polgármester hozzátette, az M6-os tervezése, előkészítése megindult, így a folyamatban levő beruházásra már nem is lehet uniós forrást szerezni. A keretet a jogszabályok alapján a kormánynak kell biztosítania a költségvetésből vagy koncessziós forrásból, utóbbiról egyelőre tárgyalások folynak.
Dunántúli Napló