48-as téri ásatás
Késő középkori temetőt tártak fel a múlt hét végén Pécsett a 48-as téren.
Az ásatásokat végző régészek egyelőre csak találgatják, hogy keresztény, avagy mohamedán nyughelyet fedeztek-e fel.Számos belvárosi építkezés alkalmával előfordult már, hogy a kivitelezők valamilyen régészeti leletre bukkantak. Ez történt a 48-as téren az elmúlt napokban a buszmegálló felújításakor.
Ezt a területet a pécsi történeti hagyomány egy török temetővel azonosítja. A sírok tájolása megfelel ennek a tézisnek, azonban a keresztény sírokban talált halottakat is kelet felé temették. A megtalált koporsószegek keresztény temetkezésre utalnak. Sajnos a sírokban nincsen lelet, ami megkönnyíthetné az ásatást végző régészek munkáját. Az egyelőre biztosnak tekinthető, hogy a megtalált hódoltság kori temető kora az 1600-as éveket nem haladja meg. Valószínű, hogy az út építésekor fontosabb volt az infrastruktúra fejlesztés, mint a régészeti felfedezés, egy késő középkori temető. Érdekes látni, hogy a csontvázak 30-40 centiméterre vannak a föld alatt, igen magasan, hiszen mint ahogy napjainkban is, sokkal mélyebbre temették a halottakat, általában 150-180 cm-re. A 48-as térnek nem ez az eredeti felszíne. A további feltárásokat semmi sem indokolja, hiszen az útburkolat, valamint a 48-as tér önmagában védi a jelenségeket, és talán sikerül a szakasz régészeti kincseivel választ adni a felmerülő történeti kérdésekre. A maradványok múzeumba kerülnek. Egyelőre kevés a kapaszkodó, antropológiai vizsgálatra lenne szükség, hogy a találgatások megszűnjenek. Kell valamit hagyni a jövendő kor régészeinek, addig is tovább pihenhetnek a halottak a fel nem tárt sírokban.
(Pécs)