Új gyártóközpontot alakított ki a Z Elektronika Kft. Pécsen

Mintegy 200 millió forintból alakított ki új gyártóközpontot az elektronikai bérgyártást és kapcsolódó fejlesztéseket, szolgáltatásokat végző pécsi Z Elektronika Kft. a baranyai megyeszékhelyen - jelentette be a társaság ügyvezetője a létesítmény átadásán.

Dallos Zoltán elmondta: a több mint kétszázmillió forint saját erő és banki hitel segítségével megvásároltak egy használt ingatlant, amelyet teljeskörűen felújítottak és a vállalat igényeinek megfelelően átalakítottak, illetve felszerelték a szükséges gépparkkal. Pécsen így már két telephellyel rendelkezik a cég, amely a fejlesztésnek köszönhetően a korábbi százról száztízre növelte foglalkoztatottjainak számát - tette hozzá a társaság tulajdonos-vezetője. A társaság az új ingatlanában mintegy ezer négyzetméteren folytatja elektronikai eszközök, alkatrészek fejlesztését, nyomtatott áramkörök és a többi között egy, a nagyvilágban is ismert és népszerű, magyar szabadalommal rendelkező formatervezett gyermek orrszívó készülék sorozatgyártását.

 

Új gyártóközpontot alakított ki a Z Elektronika Kft. Pécsen

 

Dallos László azt mondta, cégük főként az ipari szereplők számára végez bérgyártást, javarészt exportra termel, partnerei között vannak német, svájci, görög és szlovén cégek. Mindezek mellett multinacionális orvostechnikai, autóipari és biztonságtechnikai vállalatoknak is végeznek munkát alkatrészek gyártásával. Az eseményen Decsi István, Pécs alpolgármestere felidézte: az elmúlt években számos nagy nemzetközi foglalkoztató választotta Pécset otthonául termelési vagy kutatás-fejlesztési céllal kormányzati és városi támogatásoknak is köszönhetően. Mint mondta, sikerült elérniük, hogy magasabb hozzáadott értékű munkahelyek jöjjenek így létre a városban.