Kihívások az ingatlanüzemeltetésben – ki csinálja jól?

Az ingatlanüzemeltetés örök kihívásai maradnak a piaci verseny, a bérlői igények, energiahordozó árak, valamint az állagmegóvás költségeinek folyamatos változása. Ma miről ismerszik meg a jó gazda?

 

Nem elegendő egy jó ingatlan az A kategóriás szolgáltatásokhoz. Az irodaház üzemeltetésben sok egyéb olyan faktoron is múlik a bérlők elégedettsége, és ezzel együtt bérleti idejük tartama, amihez az infrastruktúra csak alap.

A tulajdonosoknak felelős döntéseket kell hozniuk minden nap az ingatlanüzemeltetés megannyi vonatkozásában, hogy az üzemeltetési költségeket kontrolláltan tartsák, az áram- és gázfogyasztást ellenőrzött keretek közt, a bérleményben felhasználtaknak megfelelően számlázzák, és az üzemeltetési díjak ne haladják meg a bérleti szerződésekben előre rögzített mértéket.

Bérbeadók érája

Az irodaház üzemeltető cégek számára a jelenlegi gazdasági környezet maximálisan kedvező. A kihasználatlan irodák területe Budapesten történelmi mélységben van, az újonnan épülő irodaházak alapterületeinek döntő hányadát is előre lekötötték a bérlők. A bérbeadók éráját éljük, amikor évekre előre kötik le a cégek a bérleményeket, és radikálisan lecsökkent a kiépítési hozzájárulás mértéke. Ugyanakkor ebben, a bérbeadóknak kedvező környezetben is oda kell figyelniük a tulajdonosoknak, hogy a bérlői igényeket kielégítsék.

A piac felszívja a kínálatot, de nem mindegy, mit

Óriási beruházások zajlanak a fővárosban, elsősorban a Váci út körül kialakult, szinte egybefüggő irodafolyosó hozza az épülő új ingatlanok zömét, de városszerte gomba mód szaporodnak az irodaházak. A jelenlegi gazdasági pörgésben a piac szinte minden kínálatot felszippant, ugyanakkor az épülő ingatlanok már elsősorban A kategóriás irodákat kínálnak, ahol külön hangsúlyt fektet a beruházó a fenntartási költségek kontrollálására.

Az A kategóriás irodaházak kialakításánál már alap igény az energiakímélő megoldások alkalmazása

Az energiaköltségek az üzemeltetési díjak átlag mintegy 30%-át teszik ki, ezért az üzemeltetőnek különösen oda kell figyelni például a nagyfogyasztói közösségek adta lehetőségek kiaknázására és ennek alapján az energiaszolgáltatás versenyeztetéses beszerzésére.

Az egyre fejlődő tudatos bérlői magatartásnak köszönhetően általános az igény energiakímélő megoldások és rendszerek alkalmazására az ingatlanokban, valamint, hogy kizárólag mért fogyasztás alapján történjen a számlázás még az irodaház közösen használt területeinek vonatkozásában is. 

Fontossá vált az aktív kapcsolattartás is bérlő és üzemeltető között, hogy a felmerülő igényeket az üzemeltető azonnal kezelje és reagáljon a minőség vagy komfortérzet javítására vonatkozó igényekre.

Piaci ingadozások hatása

Az A kategóriás irodaházakban a bérleti díjak elsősorban Euróban vannak megállapítva, ezért az árfolyamingadozás plusz terhet jelenthet a bérlőknek. Az üzemeltetőnek emiatt külön hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az üzemeltetési díj az előre megállapított keretek között tudjon maradni.